Kiszakadó sóhaj: a beszélgetésnek folytatódnia kell

A forradalom évfordulójára összegyűjtött Szenkovits Péter-írások (egy újságíró egyszerre személyes és tárgyilagos munkájának, gondolkodásának lenyomatai) nagyjából tíz évet ölelnek fel: a legkorábbi 1990 végéről való - az interjú Mensáros László körmendi látogatása alkalmából készült -, a legújabb 2010 októberében született: az 56-os forradalom sárvári mártírjának, Török Istvánnak az emlékezetére. A mindennapok sodrásából kiemelt, kötetté formált írások legfontosabb jellemzője (együtt és külön-külön) a tiszteletadás és a megörökítés mellett éppen a megismerés, a megértés - ezáltal a feszültségek oldásának vágya. A kötetben megszólalók névsora nem csak azért imponáló, mert szavaik hitelét a személyiségük hitele szavatolja (és viszont). Hanem azért is, mert ebben a gondolati tematika szerint szerveződő kötetben azonos súllyal-hangsúllyal van jelen (a felsorolás nem lesz teljes) Jánosi Katalin - Nagy Imre unokája -, Moór Marianna színművész, Szokolay Sándor zeneszerző, Pomogáts Béla irodalomtörténész, a körmendi Németh házaspár vagy Vitányi Iván szociológus. A válogatás önmagában is jelzi: 1956 mindannyiunké, csak meg kellene tanulnunk jól bánni ezzel az örökséggel.

Ehhez kínál utat-utakat a Megfogni egymás kezét-kötet az 55. évfordulón. Sok fontos mondatát idézhetnénk - de a válogatás legyen inkább kinek-kinek a (személyes és tárgyilagos) feladata. Egy mondatot mégis: Erről még soha, senkinek nem beszéltünk. Ezzel a kiszakadó sóhajtással kezdődik a 2003-as beszélgetés a körmendi Németh Imrééknél. A beszélgetés (a múltról, a jelenről, a jövőről: önmagunkról) nem szakadhat meg. Ezért is jó, hogy ez a kötet megszületett.