Búzaszem szamizdatban: ''a legkannibálabb lény az ember''

A film első kockái. Temető, kereszt (állítólag a Magyar Filmszemle zsűrije csak eddig nézte meg, a keresztig), rajta felirat: „Magzatunk 1999”. Egy fiatal házaspár, Helga és Örs legalább öt gyermeket szeretne. Aztán első magzatgyermekük tízhetes korában meghal. Hívő katolikusok, akik számára az élet a fogantatás pillanatában kezdődik. El akarják temetni a magzatot. A kórház azonban nem akarja kiadni a pici holttestét, aztán problémásnak látszik az egyházi temetés is, mert kérdéses, megszentelt földbe kerülhet- e valaki, aki nem részesült a keresztség szentségében.

Kálváriát járnak a fiatalok. A stációk a pokol közelünkben lévő bugyrai. Egy a kórház. Miközben kilenc napon át küzd a magzat megmaradásáért, Helga olyan kórteremben fekszik, ahol állandóan cserélődnek az abortuszra váró nők, akiket párjuk virággal köszönt a „nagy tett” után... A 2003-ban készült filmben szakértők is megszólalnak – kifejti véleményét jogász, szülész, nőgyógyász, pap, kulturális antropológus, pszichológus –, pró és kontra érvek hangzanak el arról: bolondok, különcök-e a fiatalok?

Drimmer László dokumentumfilmje kitűnő film. Egy olyan országban, mint a miénk, ahol – bár évről évre csökken a terhességmegszakítások száma, de még így is – óránként öt abortuszt végeznek, megkerülhetetlenül fontos lenne. De nem az. Nem láthattuk országos médiumban, televíziós csatornán, egyetlen oktatási kormányzat sem szervezte meg kötelező vetítését középiskolákban. Szamizdatként terjed. Baráti társaságok ajánlják egymásnak.

A vasvári művelődési házban dolgozó, ötvenes éveiben járó Drimmer László a hajdani Berzsenyi főiskolán, filmes szakirányon, diplomamunkaként készítette el filmjét. Csütörtökön a 99. vetítése Szombathelyen, a székesegyházi főplébánián volt (a 100. Szekszárdon lesz).

Több kérdésre is választ kértem Drimmer Lászlótól.

Honnan jött az ötlet, hogy ezzel a témával foglalkozzon?

– Olyan témát kerestem, ami nem hétköznapi, ami akkor is megállhatja a helyét, ha az lesz életem utolsó dokumentum műfajú filmje.

Hogyan ismerte meg a házaspárt?

– Vasvár 4600 lelkes városka, mindenki mindenkit ismer. A téma tényleg az utcán „hevert”. Helga, az édesanya az egyik fiam keresztanyja.

Az abortusz erősen megosztó téma. Ön hogyan gondolkodik róla?

– Ismerek még kannibalizmusra hajlamos élőlényeket – például a szíriai aranyhörcsög, de az is azért, mert az ember a beltenyésztéssel kizökkentette genetikailag –, de a legkannibálabb lény kétségkívül az ember. Számos önpusztító leleménye közül az abortusz az egyik legdöbbenetesebb. Földi parancsok jönnek, földi parancsok mennek, de az élet továbbadásának legszebb égi parancsát semmibe venni, és ezzel pont ellentétesen cselekedni – több mint kamikaze vállalkozás.

Ön szerint miért nem egyértelmű erkölcsi kérdés ma, hogy a magzati élet is élet?

– Tiszta sor. Az abortuszpárti lobbi mesterkedése ez. Tudatlanságban tartják az embereket, hadd legyenek abban a hiszemben, hogy az abortusz valami olyasmi, mintha a vakbelemet vagy a mandulámat vetetném ki. Ha a mostani közvélekedéssel szemben általánossá válna a tudás arról, hogy az abortálásra szánt magzat teljesen komplett, szuverén személy, olyan kicsi ember, akinek szinte minden kompetenciája megvan, talán megváltozna a helyzet. Nem véletlenül vetítik olyan ritkán a híres „Néma sikoly” című filmet, ami több évtizedes elkészülte óta egyértelművé tette a kérdést ultrahangos filmfelvételeivel egy abortusz lezajlásáról. Aki ezt megnézi, a továbbiakban nem lehet számára kétséges, hogy valóban embert öl, aki abortál. E film hitelét az is növeli, hogy készítője Saulusból lett Paulus: egy olyan orvos filmje ez, aki több ezer abortusz elvégzése után lett élet- és magzatvédő.

Kilencvenkilenc filmankéton van túl. Miket tapasztalt?

– Sok mindent tudnék mesélni. Volt olyan eset, hogy egy pesti liberális nőklub hívott meg, és bő 70 abortuszpárti nővel kellett farkasszemet néznem. No, ott is voltak drámai pillanatok, csakúgy, mint az elfogadóbb közegekben. Titkon azt remélem, hogy a nagy számok törvénye alapján talán közvetve mentett már életet a filmem.

Drimmer Lászlónak küldetésévé vált, hogy – tiszteletdíjat nem kérve, csupán útiköltséget – bárhová elviszi filmjét, ahová hívják, a vetítések után ankétokat tart. Magyarország 14 megyéjében, meg még négy ország (utódállamok) további hat (ex)megyéjében járt már.