Hétvége

2012.06.10. 08:35

Rendhagyó könyv Takács Ferenctől

Rendhagyó könyv látott napvilágot: információival átizzítja a papírt. Áttekinthetően, helyenként megdöbbentően. Takács Ferenc Vasvármegye Emlékezés című új műve igazi olvasmány.

Kozma Gábor

Takács Ferenc nem ismeretlen az olvasók előtt. Levéltári kutatásai, helytörténeti munkái, míves, igényes publikációi hosszú évek óta gazdagítják a megye szellemi kincsestárát. Most egy igazán eredeti könyvvel rukkolt elő: a Vasvármegye Emlékezés című műve tulajdonképpen szubjektív lexikon. Olyan tér- és tükörkép szűkebb hazánkról, amelynek minden egyes sora és adata helytálló, de a szerző látásmódja szerinti rendben. Takács Ferenc szakít a hagyományos szerkesztési modellel, azt tálalja fel, amit valószínűleg a legtöbben várunk: áttekinthető, gyorsan feldolgozható, az internetes gondolkodásmódhoz közelítő történelmi panorámát.

E keretben Takács Ferenc (lektora Nagy Ildikó) Vasvármegye főbb történései, adatai mellett azon személyiségeket is felsorolja, akik rengeteget tettek a felemelkedésért. E körbe a kis falvakban lakó jeles emberek, családok is beletartoznak. Név szerint találjuk meg a vaskos kötetben a vármegye mauzóleumait, neves síremlékeit is a szerző és Takács Tibor színes fotóival. S hogy mi a cél? Az emlékezés szeretné bemutatni a vármegye előrehaladásának minél több ismert alkotóját és fellendítőjét.

A számos, olvasmányosan felfűzött adatsorból a hét eleji, trianoni megemlékezések okán a vármegye terület-és népességvesztését emeljük ki. Előzményként említhető, hogy a millenniumkor (1895) megyénk a 64 vármegye közül az egyik legnépesebb volt a maga 390 ezer lakosával. Területe meghaladta az ötezer négyzetkilométert, településeinek száma 629 volt. Ekkor a lakosság 50 százaléka magyar, 34 százaléka német, 4,6 százaléka horvát, a fennmaradó pedig vend volt. A vármegye fővárosa Szombathely, amelyet Éhen Gyula polgármester vezet. Tanácsnok Brenner Tóbiás, főjegyző Czedera Gyula, aljegyző Kiskos István, ügyész Bossányi József. A vármegye főispánja dr. Reiszig Ede. Közigazgatásilag 10 járást számlál, ám Trianon mindet átír és visz. Vas az egyik legsúlyosabb ütést kapja az anyaországban maradók közül. Részint, mert területe 3337 négyzetkilométerre, lakóinak száma pedig 283 ezerre csökken. A több mint hatszáz településből mindössze 274 marad és elveszíti fejlett járásait is. Másrészt nagyon nehéz megemészteni ama tényt, hogy a területvesztésből egy másik vesztes fél is hasznot húz. Javarészt Vasvármegye szüli meg Burgenlandot és a Muravidéket.

E megdöbbentő, néha pedig meglepő párhuzamosságokat más esetekben is alkalmazza Takács Ferenc, aki figyelemre méltó művel jelentkezett a könyv ünnepén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!