Hétvége

2014.02.15. 16:55

A mozgásfejlesztésre is nagy hangsúlyt fektetnek

Rum – Hatékonyan vesz részt a Rum-kastélyban nevelkedő értelmi fogyatékos gyermekek személyiségfejlesztésében a Csigabiga Alapítvány.

A civil szervezet segítségével mozgásfejlesztő szobát alakítottak ki. Tizennégy esztendeje működik a Csigabiga Alapítvány, hallottuk Sághyné Gerencsér Andrea kuratóriumi elnöktől. A civil szervezet hatékonyan vesz részt a középsúlyos, súlyos és autista értelmi fogyatékos gyermekek és fiatalok személyiségfejlesztésében, életminőségük javításában.

Az alapítvány tagjai kiemelt feladatuknak érzik a fejlesztő foglalkozások lehetővé tételét, eszközigényének bővítését, sport- és szabadidős rendezvények támogatását, akulturális események megszervezését, az esélyegyenlőség megvalósítását. – A fejlesztő foglalkozások magukban foglalják a hangszeres zenét, a verses, mondókás, táncos színpadi fellépést, valamint a különböző helyszíneken zajló állat-asszisztált foglalkozásokat – sorolta Sághyné Gerencsér Andrea.

A kilencéves, állami gondozott Tünde örömmel vette birtokba az új Mocorgó-teremben a mászókát. Segítséggel próbálkozhatott (Fotó: Ohr Tibor)


– A kutyával, a lóval és a vizes közeggel való találkozás biztosítja a gyerekek számára a szociális képességek előrehaladását, az önkiszolgálási tevékenységek gyakorlását, valamint a fizikai állapot javulását.

– A kulturális rendezvények gazdagítják a gyermekek érzelemvilágát, alakítják közösségi kapcsolataikat, akár felejthetetlen élményt is nyújtanak a többségi társadalom számára. Ez is lehetőséget ad a társadalomban az elfogadásra, valamint az egymás közti súrlódások könnyebb kezelésére. A zene, a tánc a nem beszélő gyermekeknek is szereplési lehetőséget kínál. Üzenete nemcsak a szónak van: egy karjelzés, egy szempillantás is sok mindenről árulkodik.

Az értelmi sérültek mozgáskultúrájának fejlődése, a finomabb, összerendezettebb mozgások a társadalom színterein való megjelenést is könnyebbé teszik számukra. Ezért is határozta el az alapítvány, hogy mozgásfejlesztő szobát alakít ki egy használaton kívüli mosoda épületéből. Önerőből és számos segítő – köztük a Savaria Szimfonikus Zenekar – közreműködésével sikerült is a tervük. A Mocorgó-termet csütörtökön vehették birtokba a gyerekek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!