50 évesen indult a kaland a művésznek

A Kárásztelken született kis Tibke képességeit a tanító nénik már egészen korán felfedezték a nagykárolyi iskolában, ezért előszeretettel kérték fel iskolai ünnepségekre, amit a kis Tibor mindenféle lámpaláz nélkül, szívesen teljesített is. Középiskolában aztán – ahogyan korosztályából annyian – ő is alapított egy zenekart társaival, ahol igazi garázszenekarhoz méltón, maguk esztergálták és húrozták a gitárokat. Mivel Tibke akkoriban örült, ha öt akkordot le tudott fogni, megkérték, nem nyergelne-e át a basszusgitárra, mivel ott meg tudná kímélni magát az akkordfogás nyűgétől. Így is lett, csakhogy hamar kiderült, az éneklés és a basszusgitározás nem megy együtt. Miután vitán fölül állt, ki lesz a zenekarban a frontember, Tibke letette a gitárt, és onnantól csak az éneklésre koncentrált, na meg az érettségire, hiszen akkoriban jött el az is.Akkor már a kezdeti fellángolások után – mint amilyen a mérnöki vagy az orvosi pálya volt – biztosan tudta, mivel akar foglalkozni. Színész lesz, döntötte el, és a közelgő felvételire gyorsan meg is tanult öt verset. A marosvásárhelyi főiskolán azonban úgy értesült, ha nincs nyolc vers a tarsolyában, ne is merjen a vizsgabizottság elé állni, ezért hajnalig még három verset bemagolt, köztük volt Vörösmarty „felettébb rövid és egyszerű verse”, A vén cigány is. Hát persze, hogy a bizottság ezt kérte tőle, és persze, hogy Tibke négy sor után belesült. A színészálmokat aztán a másfél évig tartó katonaság zúzta szét. Bár azt gondolhatnánk, hogy a hetvenes évek Romániájában egy magyarnak szörnyű sora volt a román hadseregben, az első három hónap kemény kiképzését leszámítva nem volt olyan vészes a helyzet. Egyrészt mert sokan olyan tájékozatlanok voltak, hogy azt sem fogták fel, hogy Tibke magyarként él Romániában, és megkérdezték tőle, hogy náluk milyen pénznem van, másrészt ott is felismerték adottságait, így hamar a művészezredben találta magát. És miután a művészek feladata volt a környék kulturális életének a fellendítése, sok nehézség alól felmentést kapott.

Amikor végre hazatért, úgy érezte, minden megváltozott, és nem találta a helyét. Távollétében a beatzenét és a rock and rollt felváltotta a diszkózene, régi barátai közül csak páran maradtak a környéken. Tibke úgy érezte, légüres térbe került. Úgy döntött, tesz még egy próbát a színművészetivel. Most már alaposan felkészült, ezúttal azonban még a bizottságig sem jutott el. Az orvos, aki megvizsgálta, hátsó harapást állapított meg nála, és azt mondta ez akadályozhatja a hangképzést, ezért nem lesz jó színésznek.Akkoriban Marosvásárhelyen évente csak három magyar nyerhetett felvételt a színműre, akik közül legalább kettő protekcióval érkezett, jelentkező viszont volt száz is, így nyugodtan válogathattak.Tibkéből tehát ismét nem lett színész. Jobb híján beállt minőségellenőrnek, népművelőnek és recepciósnak, miközben esténként meg hétvégente bálokon és lagzikon énekelt majdnem tíz éven át. 1988-at írunk, amikor elindult az amatőr színjátszás Nagykárolyban, őt is megkeresték, ezért a 31 esztendős Szabó Tibor életében először színpadra állhatott. Persze ez csak hobbi volt, nappal továbbra is dolgoznia kellett. Ahogyan akkoriban szinte minden fiatalnak, neki is megfordult a fejében, hogy átszökik a határon, mégsem tette. Egyrészt mert nagyon kockázatos volt, sokakat elfogtak és alaposan összevertek a határőrök. Másrészt mert nem csak egy határon kellett átszökni, hiszen akkoriban még a magyar határőröktől is tartani kellett. Harmadrészt: a disszidens családját nem szokták megdicsérni, és gondolni kellett az otthon maradókra is. Amikor igazán rászánta volna magát, hogy elhagyja az országot, már kitört a forradalom. Éppen Temesváron. Tibke azonban Nagykárolyban élt. – Lélegzet-visszafojtva figyeltük az eseményeket, és amikor a Kossuth rádió bemondta, hogy Ceausescu elmenekült, akkor én kirohantam az utcára és üvöltöttem, hogy végre vége, Ceausescu elmenekült! Életemben először és utoljára piros-sárga-kék kokárda volt rajtam. Abban az eufóriában egymás nyakába borultak magyarok és románok, és azt hittük, minden szép és jó lesz, és egy csapásra megbocsátottunk egymásnak minden sérelmet. Szűk három hónap elég volt ahhoz, hogy az ember végérvényesen kiábránduljon ebből a hitből, a marosvásárhelyi események mindent megváltoztattak, amikor 1990. március 19-én a magyarok és románok között etnikai zavargások törtek ki – mesélte Szabó Tibor, hogyan élte meg a forradalom kitörését. Ki tudja, Tibke talán még most is csak szabadidejében állna színpadra, ha nem akad kezébe egy újsághirdetés, amiben a frissen alakuló gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház keres színészeket. 14 társával együtt felvették, így ő 1990-ben, éppen a 33. születésnapján Gyergyószentmiklósra utazott, és hivatalosan is színész lett. Az erdélyi magyar színházvilágban a Figura volt az első alternatív színház, ahol éppen ezért rengeteget kísérleteztek. Hat év elteltével azonban ő és néhány társa úgy érezte, ideje váltani, és elszerződött a 125 kilométerre lévő, sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházba. Csakhogy időközben a Figura igazgatója lemondott, és a társulat maradéka felkereste Tibkét, nem vállalná-e el az igazgatást. Ő pedig igent mondott. Ez viszont azzal járt, hogy ingáznia kellett a két színház között, hiszen Sepsiszentgyörgyön azért megmaradt színésznek. Volt, hogy előadás után kellett vonatra ülnie, hogy a másnap reggeli próbára időben odaérjen. Nyolc évig tartott ez a fajta kétlaki élet, amikor felkérték a Tamási Áron Színház művészeti igazgatóhelyettesének. Akkor aztán minden megfordult, Sepsiszentgyörgyön látott el vezetői feladatokat, és színészként lépett föl Gyergyóban. Az utazgatás tehát maradt, és miután Tibke soha nem érezte szükségét a jogosítvány megszerzésének, vonattal járt.

Teltek-múltak az évek, jöttek a sikerek, és Tibke egyre ismertebb lett, amikor pedig hébe-hóba összefutott a színművészeti rektorával, az mindig megkérdezte tőle: Tibke, nem kell magának diploma? Így történt, hogy az unszolásnak eleget téve csaknem három évtizeddel az első jelentkezés után ismét felvételizett a színművészetire. Ezúttal a bizottság volt zavarban. Hát mit kérdezzenek az igazgató úrtól? Rövid beszélgetés után aztán ő törte meg a csendet, és felajánlotta, hogy mond egy verset, erre mindenki megnyugodott. Abban állapodtak meg, hogy az elméleti anyagból bejár vizsgázni, a gyakorlatnak pedig elfogadják a színházi szerepeit. Kevés ember mondhatja el magáról, hogy a diploma átvétele előtt megkapta a Jászai-díjat, Tibke közéjük tartozik. A díj átvétele előtt egy évvel azonban még fontosabb dolog történt: megismerkedett leendő feleségével, Bálint Évával. Alig két éve voltak együtt, amikor hírét vették, hogy Szombathelyen színházat alapítottak. Elsőként persze Évát kérdezte meg, hogy vele tartana-e egy igazán nagy kalandban, Éva pedig igent mondott. Így aztán Tibke ötvenéves volt, amikor Szombathelyre jött, és még ugyanebben az évben le is diplomázott.

Tibke számára tehát különös jelentőséggel bírnak az évfordulók, ahogyan tíz évvel ezelőtt úgy döntött, új életet kezd, hatvanadik születésnapját egy jótékonysági koncerttel ünnepli, amellyel két Vas megyei, autistákat segítő alapítványt támogat. Az október 13-ai koncertre a jegyek már napokkal ezelőtt elfogytak, ám a hatalmas érdeklődésre való tekintettel november első heteiben várható egy ismétlés, pontos dátumot azonban egyelőre nem tudni. Aki azonban segíteni szeretne, az megteheti: támogatói jegy továbbra is vásárolható a Vas Népe ügyfélszolgálati irodájában (9700 Szombathely, Széchenyi út 1.) 2.500, 5.000 vagy 10.000 forintért.