Még egyszer kilép az aranykalitkából Csonka Ernő festőművész

Kiállítás

Már nem szándékozott, de még egyszer kilép az aranykalitkából Csonka Ernő festőművész: Vasszécsenyben nyílik kiállítása április 9-én, aznap tölti be a 97. életévét.

A természetelvű ábrázolásairól, szép tájképeiről, zsánereiről és szakrális festményeiről ismert alkotó, aki nem mellesleg a Jeruzsálemi Templomos Lovagrend tagja, évek óta úgy él, hogy nem tud kimozdulni harmadik emeleti otthonából. Felesége, Gyöngyi tartja rendben a mindennapjait. A vasszécsenyi tárlatmeghívást úgy tudta elfogadni, ha a képeket a lakása faláról leakasztják, és majd a kiállítás végén visszateszik, valamint jön két ember, aki őt leviszi a lépcsőn az alkalomra, aztán visszaviszi, mert különben nem tudna részt venni a megnyitón. A kiállítást régi munkatársa, tanítványa, Rátzné Stenczinger Katalin szervezte. A szintén Vasszécsenyben lakó Tóth Csaba festőművésszel közösen tervezte el, hogy az idős alkotót 97. születésnapján egy impozáns, visszatekintő tárlattal tisztelik meg, amely hétfőn 18 órakor nyílik a művelődési házban.

Aranykalitka

- Hogy van a kiállítás előkészítésének izgalmaitól eltekintve? – kérdezzük Ernő bácsit, aki politikus, diplomatikus választ ad:

- A koromnak megfelelően. Nem terveztem már nyilvánosság elé lépni, nyugállományba helyeztem magamat. Ajándékba kaptam a sorstól ezt a lehetőséget. Le is akartam mondani, de nem lehettem udvariatlan. Én már sem magamat, sem a feleségemet nem tudom mozgósítani. Az életem három-négy éve beszűkült a lakásba. Két szerető asszonyt vesztettem el, Mártát és Margitot, a Jóisten adott egy harmadikat, Gyöngyit, akivel békességben, szeretetben, egymás szolgálatában élünk. Ez nekem egy aranykalitka – mondja Ernő bácsi, akinek legújabb kiállítási meghívóján saját versét olvashatjuk, ezzel az ajánlással: „Édes páromnak, Gyöngyinek. / Általa úgy vagyok szeretve, / hogy ingaórámat a Gondviselő / Továbbjárni engedte…”

Világ

Ernő bácsit ma is érdekli a világ, csak más dolgok kerültek előtérbe. Azt mondja, korábban örült, ha leülhetett egy szépen terített asztalhoz, ma már ez nem fontos. Mindig szeretett jól öltözött, nívós lenni, ez most nem elsőrendű kérdés. A lovagi öltözéket, ami oly kedves volt, tíz éve viselte utoljára, amikor még el tudott menni Várpalotára, a templomosok szokásos évi lelki napjára. Előkerülnek a lovagrend dokumentumai, Gyöngyi hozza kérésre, Ernő bácsi nemcsak a magyarországi nagypriorátus tagja, hanem Franciaországból is kapott egy tiszti rendfokozatot adományozó oklevelet 1994-ben a nagymester aláírásával. Amint mondja, egyedül neki van ilyen okmánya a Dunántúlon. A büszkeség érzését egy kedves emlék kerekíti: amikor itt volt a ceremóniamester Franciaországból, Ernő bácsi kísérte Kőszegen, megmutatta a várat, a környékét, majd levitte egy pinceborozóba, ahol helyi vörösbort ittak, s hozzá egy karéj zsíros kenyeret ettek vöröshagyma-karikákkal, ez nagyon tetszett a francia lovagnak.

Vasszécsenyi tárlat

Visszakanyarodunk a vasszécsenyi tárlathoz, ahol 41 kép lesz látható: 11 akvarell, tájak, önarckép és harminc olajkép, köztük Gyöngyi portréja, őszi pünkösdirózsák, szakrális képek, a Boldogságos kismamától a ferences templomban látható Batthyány-Strattmann László fogadalomtétele vázlatáig. Ernő bácsi kéri a gondosan csoportosított listát, amivel a tárlatra készül, Gyöngyi hozza. Amint azt a díszoklevelet is, amely tanúsítja, hogy Csonka Ernő 13 éves korában első díjat nyert egy tehetségkutató kiállításon. Szeretné bemutatni a közönségnek ezt a nyolcvan évvel ezelőtti dokumentumot, amelynek aláírói dr. Ujvári Ede polgármester és a herényi dr. Gothard István orvos-festőművész. Megtekinthetjük a tárlaton a szintén 1937-ből való Relikviák című akvarelljét is.

Megjelennek majd magyaros témák (gulyás, csikós, szürke marha), napraforgótányérok, a természet nagyobb egységei: a kámi ártér, a Duna-kanyar, egy műteremrészlet még abból az időből, amikor Ernő bácsi Knebel Riza házában volt berendezkedve – jó tíz évig – a festéshez, és természetesen ott lesz Vasszécsenyben Gyöngyi kedves festménye, az Esteledik.

Gyöngyi

Mindig visszatérünk Gyöngyire, aki nélkül nem lenne élet az élet, itt ül köztünk nagy figyelemmel, óvón és segítőkészen, ugrik, ha bármire szükség van. Kérdésünkre, hogy Ernő bácsi dolgozik-e még, azt a választ kapjuk, hogy sok szakrális képet festett, de befejezte, aztán kiderül, hogy friss festmények is vannak. Az elmúlt évben még folytatta a Mozaikok a Názáreti életéből című sorozatát kilenc képpel, így lett összesen huszonkét epizód ebben a témában. Gyöngyi hozza valamennyit megmutatni. A legutóbbit karácsonykor kezdte, pár hete hagyta abba, a Boldogságos kismama címet viseli, Mária és a Kisjézus kapcsolatáról mintázott hétköznapi emberkép. Ernő bácsinak konkrét célja nem volt ezekkel, de szeretné, ha majd „megfelelő” helyre kerülnének, szívesen mesél arról, mi inspirálta.

- Természetfestőként már nem tudok megjelenni, olyan témákhoz nyúltam, amit itthon ülve, kényelmesen ki tudtam dolgozni. A bibliai történetek örök igazságokat fejeznek ki. Nekem ez lelki felüdülés, könnyebbség, hogy ezzel foglalkozhatok. Amikor az ember már nagyon leromlott, a földi világ már nem tud nyugtot adni. Egy 97 éves ember már joggal fordul Istenhez – mondja az idős festőművész a fotelban süppedezve, és Ady Endre Az Úr érkezése című versével folytatja: „Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váratlanul /Átölelt az Isten…” A vers így ér véget: „Meghalt ifjuságom, / De őt, a fényest, nagyszerűt, / Mindörökre látom.”

Örök

Arról kezdünk beszélgetni, mi örök. Ernő bácsi feleleveníti Böröczki Mihály költőbarátjával való közös gondolkodását arról, hogy minden nemzetnek van fája: az oroszoké a nyírfa, a libanoniaké a cédrus, a kanadaiaké a juhar. Van-e a magyaroknak fája? Arra jutottak, az akácfa lehetne, mert Magyarországon olyan akácfaerdők vannak, amilyenek nincsenek máshol a világban. Miska azt mondta: „Ernő, te egy örök akácfa vagy, fesd meg!” Megfestette, ez a kép is megy a vasszécsenyi tárlatra. Az akác koronájában egy önarcképet látunk mint a fa szellemét, a lehajló lomb alatt a festő háttal, munka közben, előtte állvány és minden kellék, az 1256-ból itt maradt jáki templomot festi éppen. Miért? Mert érték, és mert közel a százhoz az évszázadokkal már viszonylag könnyű találkozni.