Puff és dekoráció

2019.06.23. 11:30

Újrahasznosított életre keltek a tárgyak az iskolai könyvtárban Egyházasrádócon

A szűk anyagi keret szüli sokszor a legkreatívabb ötleteket – ez a helyi általános iskolában sem volt másképp: a könyvtáruk kapott új bútorokat – PET-palackból, díszeket régi könyvekből.

Nemes Judit

Süle Erika igazgató is büszkén mutatja, milyen kreatívak a kollégák, akiknek alkalomadtán a diákok, a szülők is besegítettek

Fotó: Szendi Péter

Tavaly a tankerületi iskoláknak lehetőségük nyílt arra, hogy kifessék termeiket: az egyházasrádóci alapfokú oktatási intézmény is felfrissítette intézményét, azon belül a könyvtárát is a többi között. Nagy Gáborné rajztanár vezetésével kreatívan, saját kezűleg készítettek ülőkéket az olvasásra, kikapcsolódásra vágyó gyermekeknek és felnőtteknek.

Süle Erika igazgató is büszkén mutatja, milyen kreatívak a kollégák, akiknek alkalomadtán a diákok, a szülők is besegítettek Fotók: Szendi Péter

– A könyvtár falainak tavalyi festésekor szembesültünk azzal, hogy a köteteket rossz állapotban lévő polcok tartják, amelyeket a ’70-es évekbeli dizájnban terveztek. Az igazgatónő vetette fel, hogy megújíthatnánk a polcokat is átfestéssel. – emelte ki Nagy Gáborné, hozzátette: szombatonként és lyukasóráikban csinosítgatták a polcokat a kollégáikkal. Munka közben felvetődött: ha már a polcokat megújítják, a régi bútorokat ne tegyék vissza, helyettük új, újrahasznosított anyagokból készültekkel szereljék fel a termet.

– Annyi jó dolgot lehet látni kartonból és PET-palackokból, felvetettem, hogy újrahasznosított tárgyakból készíthetnénk palackpuffokat – tette hozzá a tanárnő. Az ötlet pártolókra talált: elkezdték gyűjteni az üres, műanyag, kólás palackokat: a palack falának vastagságára ügyeltek, hiszen a súlyt bírnia kell a belőlük készült puffoknak. A teherbírás másik fontos tényezője: a kupakokat jól rá kellett szorítani az üvegekre, hogy ne tudjon megszökni belőlük a levegő. A PET-palack puffokat háromszor három üveges, valamint négyszer négyes verzióban készítették.

A tanárnő elárulta: először mindig kettesével rögzítették őket egymáshoz, majd azt bővítették a kívánt méretre. Nagy Gábornétól megtudtuk: az ülőkék oldala duplafalú kartonból készült, amelyre töltőanyagot, vatelint ragasztottak – ezt a helyi varrodából kapták –, hogy ülésre kényelmesebb legyen a felülete. Bútorhuzattal is bevonták: ehhez az alapanyagot a körmendi bútorgyárból kapták:

– Szoktunk kapni hulladék anyagot a gyárból a szakkör számára, egy alkalommal nagyobb méretű bútorszöveteket kaptunk, amelyek sötét színű, erős anyagból készültek. Ezekből készítette el az egyik édesanya a puffok huzatát. Az asztal is különleges, kartonpapírokból készített a székekhez illőt a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat. A fali és asztali díszek sem mindennapiak: könyvek az alapjai, adventi koszorú, dísztál is készült belőlük a többi között.

– Még az adventi koszorút is könyvből hajtogattuk, volt belőlük négy különböző magasságú is, ezeken gyertyák helyett – nehogy meggyulladjon a papír – kis elektromos mécseseket használtunk – fűzte hozzá Nagy Gáborné. Az alapanyagokat, a könyveket egy közeli secondhand üzletből kapták, ahol eldobandó német nyelvű könyveket tároltak, onnan kért az iskolának díszítéshez példányokat a pedagógus.

– Kérdezték többen, hogy nem sajnáltam-e felhasználni a köteteket, de mivel nem volt rájuk szükség, megmentve, új formában élhetnek tovább: immár megformált díszekként ékei a teremnek. Nem csak tanári és szülői munka eredménye a könyvtár látványos megújulása: a gyermekek is segítettek rajzórán, kézműves szakkörön a könyvdíszek elkészítésében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!