magyar termékek

2019.10.12. 07:00

Élelmiszer-biztonsági helyzetkép

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerében 2018-ban közzétett csaknem négy-ezer bejelentésnek csupán 1 százaléka vonatkozott magyar előállítású termékre – derül ki az Európai Bizottság éves összegzéséből, amit a Nébih tett közzé.

Vas Népe

A 162 hazai vonatkozású ügy főként étrend-kiegészítőkhöz és egyéb speciális élelmiszerekhez; zöldséghez, gyümölcshöz; valamint gabonafélékhez és sütőipari termékekhez kapcsolódott. A 40 éve működő rendszer célja az uniós tagállamok hatóságai közötti gyors információáramlás. E riasztási rendszernek köszönhetően számos élelmiszer-biztonsági kockázatot még azelőtt sikerült elhárítani, hogy a kifogásolt termék a vásárlóknak gondot okozhatott volna.

Az Európai Bizottság által készített, nemrég közzétett 2018-as összegzés alapján tavaly csaknem 3700 eredeti bejelentés (ebből 1118 riasztás) jelent meg, amelynek 86 százaléka élelmiszerekhez kötődött. Az unióban gyártott, problémás termékek többségénél ezúttal a patogén mikroorganizmusok (elsősorban baromfi- és hústermékekben), a nem jelölt allergén anyagok (elsősorban tej, glutén, és mogyorófélék), valamint a termékekben lévő idegen anyagok (főként műanyag-, fém-, vagy üvegdarab) jelentettek gondot.

A hazai vonatkozású 162 ügy 146 esetben élelmiszerrel, 10 esetben takarmánnyal, 6 esetben pedig élelmiszerrel érintkező anyaggal kapcsolatos probléma volt. Itthon leginkább az étrend-kiegészítők és egyéb speciális élelmiszerek; gabonatermékek és sütőipari termékek; tojás és tojástermékek; valamint hús és hústermékek tekintetében adódott gond.

Itthon főleg az étrend kiegészítőkkel van probléma a tapasztalatok szerint
Fotó: pixabay

Magyarországon előállított termékkel kapcsolatosan 43 esetben merült fel élelmiszer-biztonsági probléma.

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszere 1979-ben jött létre azzal a céllal, hogy hatékony információáramlást biztosítson az európai államok hatóságai között. A RASFF tagsága jelenleg 32 szereplőt számlál, amely az Európai Bizottságból, az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóságból, az EU 28 tagállamból, továbbá Liechtenstein, Norvégia és Svájc élelmiszer biztonsági hatóságaiból tevődik össze, tevékenysége teszi lehetővé a rendszer nonstop működését. Magyarországon ezt, az év minden napjára kiterjedő 24 órás készenléti szolgálatot a Nébih látja el.

A tavalyi év végétől a rendszerhez csatlakozott az unió Segítségnyújtási és Együttműködési rendszere is. 2018-ban ők étrend-kiegészítők és egyéb speciális élelmiszerek; hús és hústermékek; zöldségek és gyümölcsök esetében jeleztek problémát a rendszerben. A bejelentések oka a legtöbb esetben helytelen címkézés, termékek rossz kezelése valamint egyéb dokumentációs probléma volt.

Ezek is érdekelhetik