hétvége

2019.10.12. 07:00

Könyv a születésnapra – Bemutató a Szent Kvirin Szalézi templomban

Tavaly ünnepelték a Szent Kvirin Szalézi templom fennállásának 80. évfordulóját, az alkalomból az épület történetét feldolgozó kötetet állítottak össze, amelynek bemutatóját szerdán tartották.

Nemes Judit

Ünneplő városvezetők és hívek gyűltek össze szerda este a szombathelyi Szent Kvirin templomban, hogy meghallgassák az épület történetéről szóló gondolatokat, amelyet kötetbe foglalva jelentetett meg a Szülőföld Könyvkiadó, együttműködve a Szent Kvirin Plébánia egyházközségével. A bemutatón köszöntőt mondott dr. Puskás Tivadar polgármester, aki hangsúlyozta: – A könyv, ha egy templom történetéről szól, különösen érdekes és szép. Ha a könyv Szombathely második legnagyobb templomáról szól, akkor számunkra különösen érdekes és szép. Ha a könyv arról a templomról szól, amit a 20. század negyedik évtizedében építettek, akkor büszkék lehetünk rá, mert nagyjából a közvetlen őseink vettek részt az építésében – emelte ki.

Ágh Péter országgyűlési képviselő kiemelte: mindenkinek, akinek fontos a templom, ünnep, hogy Lendvai Rezső és P. Csány Péter rendházigazgató révén elkészült a kötet, amely bemutatja a múltat és ösztönzést ad a jövőre.

Ágh Ernő, a szalézi egyházközség világi elnöke beszédében hangsúlyozta: mintegy másfél évvel ezelőtt született a döntés, hogy elkészítik a kiadványt. Az egyházközségnek sikerült összegyűjtenie a pénzt, amelyhez Ágh Ernő és Sátory Károly képviselői, dr. Puskás Tivadar polgármesteri keretéből járult hozzá.

Ágh Ernő, a szalézi egyházközség világi elnöke méltatta a kiadványt Fotó: Horváth Balázs

Csány Péter rendházigazgató elmondta, a kötet nemcsak komoly forrástörténeti feldolgozást tartalmaz, hanem anekdotagyűjtemény is került bele. A rendházigazgató felidézte, hogy Ádám László igazgató és Koller József plébános hónapokkal a rendház hivatalos megalapítása előtt érkezett Szombathelyre. Az atya szinte azonnal megkapta Mikes János püspöktől a templomépítés feladatát, a felkérésnek lelkesedéssel tett eleget. Beszélt arról is, hogyan került egy díszes zsebóra a templom építésébe adományképpen Ádám igazgató révén. Emlékeztetett az 1950 és 1989 közötti időszakra: amely lelkiséget a szaléziak elköltözésük után itt hagytak, nagyrészt visszakapták, és kifejezte örömét a közben elkészült alkotások miatt. Kiemelte azt is, hogy az „itt nem létük” idején is biztosított volt a folyamatosság a templom létében. A visszajövetelük utáni időszakból Havasi József atya, idén elhunyt legendás tartományfőnök nevét emelte ki, akinek társaival együtt emléket állítanak a kötettel. A templomról és a szaléziak intézményeiről számos korabeli tudósítás jelent meg. A könyv rengeteg forrásanyagot használt fel – ennek, valamint az intézmény házi krónikájának feldolgozásában jelentős szerepet játszott Lendvai Rezső.

 

 

Szó esett Don Bosco szellemiségének a városra gyakorolt hatásáról, a kötettel összefüggésben pedig annak tematikájáról: szól a szalézi lelkiségről, módszerről, a templomról; a küzdelmekről és a sikerekről. A kiadvány létrejöttét alapos levéltári és könyvtári munka előzte meg, amelyhez sok segítséget kaptak. Képanyagát Budai István készítette, aki művészi igénnyel megalkotott, élményszerű fotókkal vezeti az olvasót.

Ezek is érdekelhetik