Már nem harcol maga ellen Czikora István László

Nagy és erős hang zendült fel a színpadon, a Family Center mellett felállított rendezvénysátrunkban, ahol jelképesen átadtuk az utalványt a 240 gyereknek, akiknek személyre szóló ajándékot és ajándékozót kerestünk heteken át bekapcsolódva a Vas Megyei Gyermekvédelmi Központ TEGYESZ programjába, az újság hasábjain újra és újra arra biztatva az olvasókat, hogy vállaljanak egyet-egyet a gyerekek kívánságlistájából.

A jótékonysági akció sikerült, a gyerekek azt kapták, amit kértek, a 240 ajándék összeállításához megtaláltuk azokat a jólelkű embereket, akik megvalósították a közös tervet: köztük 82 iskolai osztályt (nem kevesebb mint 2500 diák fogott össze különböző intézményekben), 55 magánszemélyt és 8 munkahelyi közösséget.

Az ajándékműsorba vendégeket hívtunk: fellépett a Tarisznyások együttes és Szabó Tibor Jászai-díjas színművész, valamint Czikora István László tenor operaénekes, énekművész tanár. A nagy, erős, jól képzett és szívből jövő hang magabiztosságot sugárzott, nagylelkűséget és sok-sok szeretetet, aminek a szárnya alá befértek az állami gondozott gyerekek, akiknek Czikora István László nemcsak szimbolikusan, hanem ténylegesen is megfogta a kezét, énekelt és táncolt velük a rendezvényen.

Szereplését ámulattal és örömmel figyelték a gyermekotthonok lakói, a műsor további része alatt pedig maguk közé fogadták, együtt volt velük, figyelt rájuk, beszélgetett velük, hallgattak rá. A gyerekek tudták, hogy közülük való, mert már ismerték. Lacinak szólították.

Az énekművész megfelelő támogatással felülírta a sorsot, karriert épített, és az énekesi pálya mellett nem feledkezett meg arról, honnan jött: programot írt az állami gondozott gyerekek énektanítására és társadalmi integrálására. Nem véletlenül állítják őt egyik példaképnek Vas megyében.

Az énekes Budapesten él, jelenlegi előadásai a Budapesti Operettszínházban: az Isten pénzében Fred, az István, a királyban a Krónikás, a Luxemburg grófjában Lord Worchester, a Menyasszonytáncban Sanyika, Rebecca – A Manderley-ház asszonya című darabban Ben szerepét énekli. Közben havi rendszerességgel zeneterápiás és pszichodráma foglalkozást tart a Gencsapáti Gyermekotthonban, évi egyszer-kétszer közös koncertet is adnak. Idén Őriszentpéteren négynapos zenei tábort is tartott, amelynek feladata szintén a gyerekek társadalom felé való kimozdítása volt, valamint a külső környezet érzékenyítése feléjük.

A rendezvénysátorban megszólítottuk Czikora István Lászlót, aki a színpadon kívül egy játékos kedvű, mosolygós, vidám, fiatal srácnak látszik, miközben 35 éves, és komoly tanulmányokat tudhat maga mögött: a Pécsi Tudományegyetem művészeti karán énekművész alapszakon, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetem zeneművészeti karán opera, majd művésztanár szakon végzett. A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjas operaénekese. A mesterei Kiss B. Atilla, Temesi Mária, Meláth Andrea voltak.

Nem szégyelli, hogy állami gondozott volt, pedig a saját bőrén tapasztalta, és ki is meri mondani, hogy ez bizony megkülönböztetéssel jár.

– A szüleimtől csecsemőkoromban vettek el, már a kórházból nem adtak ki nekik, mert veszélyeztettek volna. Nem ismerem őket. A Kőszegi Református Csecsemőotthonba kerültem, onnan vittek el 5 és fél éves koromban a nevelőszüleim, Lőrincz László és Lőrinczné Dolgos Ilona Őriszentpéterre. Ők taníttattak. Úgy tudtam, hogy két fiútestvérem van, de amikor anyukám, aki akkor Őriszentpéter polgármestere volt, meghívta őket, két lánytestvér jött. Akkoriban a testvéreket még nem együtt nevelték. Nagyobbik nővérem Kisújszálláson, gyermekotthonban nevelkedett. A kisebbik nővérem nevelőszülőkhöz került háromévesen, és amikor nagyobbik nővérem megtalálta a kisebbik nővéremet, utána ő is hozzájuk költözött Tiszaszőlősre. Amikor megismerkedtünk, 8-9 éves lehettem, nagyon megörültünk egymásnak. Az egyik nővérem kezdett el keresni minket a TEGYESZ-en keresztül – meséli Czikora István László.

Amint mondja, volt hátránya, nyoma a szülői szeretetet nélkülöző kisgyermekkori éveknek. A személyiségében benne volt a biztonságos kötődés hiánya, könnyen változtatott környezetet.

– Abban is megmutatkozott, hogy kialakultak nálam a „diszek”: a diszlexia, a diszgráfia és a diszkalkulia, a logikai rendszer hiánya. Ezt a három dolgot a zene tette helyre. Ma már boldog kapcsolataim vannak, el tudtam fogadni magamat. Már nem harcolok magam ellen. A gencsapáti otthonos csoportomban ugyanazt az önbizalomhiányt látom a gyerekekben, ami bennem is megvolt. Ezt még tetézte, hogy kisiskolásként sokszor „alulosztályoztak”, mivel állami gondozott voltam. Ez a bélyeg rajtunk van. A pedagógusképzésben nem oktatják az állami gondozott és örökbe fogadott gyerekek lélektanát, pedig az önbizalom támogatása és a bizalmi kapcsolatok kiépítése által megtáltosodnának a gyerekek a tanulásban is. Ha valakire sokszor mondják, hogy „hülye vagy”, egy idő után el is hiszi magáról. De ugyanígy a jót is. Tavaly szeptember óta dolgozom a gencsi gyerekekkel, látom, hogy a zene mennyit finomított rajtuk. Tavaly a Csendes éjt énekeltük együtt két szólamban, idén ez a jótékonysági rendezvény a közös fellépésünk. Ezek a gyerekek jól ismernek engem. A programom olyan, hogy a pedagóguspálya felé orientálja őket, példát adok nekik. Bármilyen szakos tanár adaptálhatja a módszert. A gyerekek nem mint barátra, hanem mint apafigurára néznek fel rám. Komoly bizalmi kapcsolat van közöttünk. Ha valaki szökésben van, felhív engem, én meg tudok alkudozni vele: jó, nem mondom el, hol vagy, de holnapra visszaérkezel az intézetbe. És visszamennek. Kétszer is megtörtént.

Czikora István László a szombathelyi rendezvényünkről a nevelőszüleihez igyekezett, aztán karácsonyi koncerteket adott Budapesten és Győrben. Újévköszöntőbe jön újra Őriszentpéterre az anyukájához és az apukájához – így hívja őket –, aztán a gencsi gyermekotthonba megy látogatóba, reggeltől estig ott lesz.