Németh Gábornak a pálya, a labda, a kapu és a kesztyű a lételeme

A most 44 éves egykori kapus úgy emlékszik, nem volt nehéz gyerekként a sport, a foci felé mozdulnia: az édesapja NB II-ben focizott, keresztapja pedig az a Szarka Zoltán, akinek a nevét tavaly óta viseli a városi sporttelep. A Wikipédián a Répcelak szócikknél a Híres emberek fül alatt azóta már a legendás olimpiai bajnok keresztfiának a nevét is jegyzik.

– Egyértelmű útmutatás és példa volt a sportos családi örökség. Sportolók között nőttem fel, akik terelgettek, igaz, nem volt nehéz dolguk. Nyolc-kilenc évesen Répcela­kon kezdtem focizni, kezdetben mezőnyjátékos voltam, de hamar kiderült, hogy nem szeretek futni. Ráadásul túl fiatalon kerültem olyan játékosok közé, akik ügyesebbek, erősebbek voltak nálam. Kipróbáltam, milyen a kapusposzt, és egyre inkább éreztem, hogy ezt kell csinálnom. Végül ­11-12 évesen kerültem a gólvonal elé Répcelakon, és végig ott játszottam, két évet kivéve, amikor a Haladás utánpótláscsapatában voltam. 1996-ban kerültem a Haladáshoz az NB I-be: három szezon alatt 45-ször védtem a zöld-fehérek kapuját. Az utolsó évben közbeszólt egy sérülés, részlegesen lebénult a lábam, bizonytalan volt, hogy fel tudok-e épülni. Kisebbfajta orvosi csodának számított, hogy kijöttem ebből: Király Gábor közbenjárásával Berlinben gyógyítottak meg.

Németh Gábor akkor Csank János hívására váltott a Haladásból Fehérvárra. A magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya nagy név volt a szakmában, a fiatal kapusnak tetszett, amit felvázolt, megtiszteltetésnek vette, hogy együtt dolgozhat vele, és azonnal döntött a Videoton mellett. Egy évet dolgoztak együtt, megnyerték a másodosztályú bajnokságot. Csankot akkor hívták a Ferencvároshoz edzőnek, ő „vitte magával” Gábort, aki két szezonban maradt. A 2000/2001-es szezonban bajnoki címet nyert a Ferencvárossal.

– A magyarországi klub- csapatok közül a Ferencvárosban játszani a csúcsot jelenti. Az első évben kaptam lehetőséget, a másodikban visszaigazolták Szűcs Lajost, aki akkor válogatott kapus volt és a legjobbnak számított azok között, akik itthon játszottak. Szerették volna, ha maradok, de háttérben éreztem magamat, 25 évesen még játszani akartam. Megint Csank János invitált, akkor már Siófokon edzősködött. Egy év múlva csődbe ment az egyesület, Pécs lett az újabb állomás. A csapat akkor jutott fel az NB I-be, megsérült a kapusuk, ember kellett nekik. Szerénytelenség nélkül mondhatom: első számú közönségkedvenc lettem, dalt írtak rólam.

Két év után a szintén feljutó Vasashoz vezetett az útja, Disztl Péter kapusedző kezei alá, aki akkor Lothar Matthäus mellett a válogatott kapusedzője volt. Meglebegtették előtte a válogatottságot. Gábor azt mondja, élete egyik legjobb döntése volt a Vasas, amely Budapesten belül vidéki csapatnak számít, és ahol végül összesen hat és fél évet játszott. Először 4,5 évet egyhuzamban, utána a nemzetközi kupában induló Honvédhoz szerződött. 2009-ben Szuperkupa-győztes lett a Honvéddal. Ám az, hogy a Vasas csapatkapitányából a Honvéd csapatkapitánya lett, a két klub rivalizálása miatt kellemetlen helyzetet is szült. A Vasasnál védett aztán ismét, majd tulajdonosváltás miatt eligazolt Kecskemétre.

– A 300. meccsemnél tartottam, amikor 37 évesen úgy gondoltam, befejeződött a futballpályafutásom. 2012 augusztusában, már az átigazolási időszak vége után elkezdtem Répcelakon edzeni, néha kimentem az akkor NB III-as csapat edzéseire. Télen Tomislav Szivics edző hívott Paksra, szüksége volt egy kapusra. Fél évet vállaltam, 2013 nyarán megköszöntem a lehetőséget. Felmerült, hogy a Haladás leigazol, végül még két évre visszatértem a Vasashoz, ahol aranyérmesek lettünk az NB II-ben. Közben a fiam után megszületett a kislányom is. Hetente egy nap láttam a családomat, amin végérvényesen változtatni akartam. 2015-ben tényleg befejeztem a profi pályafutásomat. A lányom tíz, a fiam 14 éves. Répcelakon járnak iskolába, Hunor hamarosan az Illés Akadémia diákja lesz.

Míg a fia most szokja a környezetet, az apa kapusedző az akadémián. A kicsiknek az apukája, a nagyobbaknak a barátja, ahogy ezt ő is látta a saját edzőitől is. Közvetlen, de ha munkáról van szó, nem ismer kegyelmet. Pacsi Bálintot említi, aki 2015-ben az Illés Akadémia szakmai vezetője volt – köszönettel tartozik neki, hogy ugyanabban a közegben maradhatott, igaz, óriási váltással, most gyerekekkel foglalkozik. Az akadémiáról idén három kapus is külföldre szerződött. Nem szereti, ha azt mondják, ő nevelte őket, inkább „csak” mankót adott nekik, a fiatalok pedig partnerek voltak ebben.

A foci-, kézilabda-, teke-, kosárlabda-, futsal- és tömegsportszakosztályokkal működő Répcelaki SE-ben ügyvezető elnökként jelen van a mindennapokban. Büszke arra, hogy az elmúlt négy évben megtriplázódott a sportolóik száma, amiben a két éve átadott sportcsarnok vonzerején kívül „talán neki is van szerepe”.

– Répcelakon 2800-an laknak és 300 gyerek edz náluk, minden családból van sportolónk. Jól érzik magukat, értékelik a közeget, a kínálatot, ami az egyesület dicsősége is, mondja. Hangsúlyozza még: az elnökségben kiváló menedzser szemléletű társai vannak. Stabil lábakon állnak, amelyben az önkormányzat támogatása is sokat számít.

Németh Gábornak azonban – és ebből nem csinál titkot – a pálya, a labda, a kesztyű, a kapu a lételeme. Szép pályafutásához alapként a nyugodt, jó családi hátteret, feleségét tekinti, akire mindig számíthatott. És a jó értelemben vett alázatot és kitartást: ha valamit elkezdett, azt mindig, most is százszázalékosan

csinálja.