Születésnap: három író egy asztalnál Mesteriben

Fábián László író 80 éves. Azt mondja, csak azt hisszük, hogy az idő halad, mert az emberek így érzékelik az eseményeket, de a fizika szerint ez nem így van, az alapegyenletekben az idő nem szerepel. A kérdésre, miként lehetséges, hogy mégis eltelt vele nyolcvan év, azt feleli, ez egy rejtély. Úgy van vele, „mint Borges, aki szerint ’az idő folyó, amely magával ragad, de én vagyok a folyó; a tigris, amely szétmarcangol, de én vagyok a tigris; a tűz, amely elhamvaszt, de én vagyok a tűz. A világ, sajnos, reálisan létező’ – és én, sajnos, Fábián László vagyok.”

– Nem hiszek az örökkévalóságban. Szerintem vég­érvényesen meg fogunk halni. És ez jobb is így – mondja a kerek évfordulóhoz fűzve, mutatva rögtön a jelképes folyót, ami hömpölyög, a tüzet, ami lobog tovább: manapság is rengeteget dolgozik, most Zsennyében időz.

– Az írást mindig is hivatalnak fogtam fel. Reggel bemegyek a számítógépbe, és délután kettőig, háromig írok, főzéssel tarkítva, hogy azt együk, amit szeretünk, mert minden vackot nem eszünk meg. Most éppen osso bucót készítettem a drága kedvesemnek, egymásnak főzünk. Nekem egyébként egy tökfőzelék is megfelel, ha én csinálom. Ez azért is jó, mert úgy írok – miután előzetesen akár két évet készültem –, hogy mondom a szöveget magamban, így összeszedi azt az ütemezettséget, versszerűséget, amire szükség van, mire visszaülök a géphez. Én soha nem ülök szemben az üres papírral, mert mire odakerülök, már kikristályosodik, hogy mit akarok írni. A hosszabb regényem szövegét is tudom fejből. Mindenkinek más a metódusa, az én módszeremhez az is hozzátartozik, hogy egyszerre kettőt-hármat írok, hogy valamelyikhez kedvem legyen. Írtam egy 700-800 oldalas regényt, de nem találtam hozzá kiadót, ezért megírtam a 300 oldalas metaregényét. A memoár és a filozófia közötti terrénumon foglal helyet oly módon, hogy belejátszanak az adott pillanatok konkrét motívumai. Költői szövegfolyam, gondolom, bár nem az én dolgom megítélni. Izgalmas dolognak tartom, ilyen a magyar irodalomban még nem fordult elő. Ezenkívül írtam egy kisregényt a bibliai Jeftáról, ez most fog megjelenni.

Alexa Károly 75 éves. Úgy fogalmaz, nem kellemes megélni, de megveri az Isten, ha ezen nem lép túl, mert inkább hálás lehetne, hogy talpon van és szellemileg ép.

– 75 évig készültem erre a pillanatra, mégis meglepetésszerűen csapott le. Arra kényszerít, hogy átrendezzem a dolgokat. Lemondok elkötelezettségeket, és igyekszem tető alá hozni azokat az írásokat, amiket csak én tudok megcsinálni, félig a saját emlékek, félig kultúrtörténet. Ládaszámra állnak a könyveim a hetyei házban, amiket olvasva írok, beleszőve a kapcsolataimat, az élményeimet a rendszerváltás előtti és utáni évtizedekből. Vagyis az elmúlt 50-60 év történetét írom testközelből, régi magyar, sztorizós, anekdotázós formában. A magyar történelem kis világok története. Falusi házaké, emeletes házaké, egyházközségeké, a magukéban hordozzák a magyar sorsot. Az idő áll, a szellemiség szűk körből táplálkozik, nincsenek nagy legendás céljai a hősöknek.

Alexa Károly készülő művének címe: Szövegvendégség. Hol ő vendég a szövegben, hol a szövegek egymásban. Felvetődik, micsoda társaságok, baráti körök voltak régebben Egyházashetyén, húsz éve még összegyűlt Ambrus Lajosnál a magyar irodalom színe-java. Hogy mi változtatta meg?

– A politika meg az öregedés, meg az életformák változása. A rendszerváltás új megosztottságokat generált, a régi kapcsolatok megszűntek vagy átalakultak, egyre többet járunk a temetőbe. Hangulatember vagyok. Üldögélek a koldusállásban, nézem az árnyékot a falon, várom a rozsdafarkút, akit tegnap láttam. Ott az asztalomon a bor, néha bejön egy szomszéd, és akkor nem írok, hála Istennek, beszélgetünk. A falunkat úgy élem meg, hogy egyre meghittebb, egyre otthonosabb. Látom, hogy a temetőben gyarapodnak a sorok, de azt is, hogy egyre több kismama tolja az utcán a babakocsit.

Ambrus Lajos 70 éves. József Attilát idézi: „Ámulok, hogy elmúlok”, és Kassák Lajos szavaival játszik, amikor a gyorsan eltelt évtizedekről beszélünk: „az idő mint nikkel szamovár repül a fejünk felett.” Bizony, mondja, csak ironikusan lehet felfogni. Az ember elgondolkodik, de nem túl sokat, mert amíg a testi és lelki egészség megengedi, dolgozni kell.

– Gyökeresen nem gondolkozom másképp, mint korábban, csak új fénybe helyeződnek dolgok, valamivel bölcsebb vagyok, talán több összefüggést értek. Amíg az ember a szellemi radikalizmusát meg tudja őrizni, nincs nagy baj. Rengeteg tervem van. Zolnai Attila hetyei polgármesterrel a Felsőbüki-­kastély hasznosításáról gondolkodunk, hogyan lehetne közcélra használni a Berzsenyi-kultusszal összefüggésben. Fönn kell tartanom a szőlőimet a Kissomlyón. Rendben kell tartani a 250 éves házamat, amely műemlék. Dolgozom két-három könyvön, amiket szeretnék befejezni. Hortobágyra készülök, Rózsa Péter gazdálkodó barátomhoz. Fontos, hogy képesek legyünk szellemileg megújulni, amennyire lehetséges.

A három írót születésnapján köszöntötte Mesteriben V. Németh Zsolt miniszteri biztos, országgyűlési képviselő, Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Markó Péter volt megyei elnök és Zolnai Attila egyházashetyei polgármester.