Hírek

2006.07.06. 02:28

Feketén dolgoztak

Sárvár, Söpte (kit) - A határőrökkel közös akciójuk során két helyszínen 37 feketemunkást fogtak az OMMF Nyugat-dunántúli Munkaügyi Felügyelőség munkatársai.

Mórocz Zsolt

Sárvár, Söpte (kit) - A határőrökkel közös akciójuk során két helyszínen 37 feketemunkást fogtak az OMMF Nyugat-dunántúli Munkaügyi Felügyelőség munkatársai. A keddi, sárvári rajtaütés az egymással már korábban is jól összedolgozó szervek bevált módszere szerint zajlott a határőrök körbezárták az ellenőrizni kívánt munkaterületet - ezúttal egy szállodaépítkezést -, az OMMF nyugat-dunántúli munkaügyi fel-ügyelői pedig górcső alá vették az ott dolgozó 105 munkás iratait. A vizsgálat során kiderült, hogy közülük húszan feketemunkásként, például írásba foglalt munka-szerződés, az EMMA rendszerébe való bejelentés vagy éppen érvényesített alkalmi munkavállalói könyv nélkül tették a dolgukat. A munkaügyi ellenőrök és a határőrök szintén még kedden Söpte határában is jártak, ahol is tizenheten kapáltak répát az előírásoknak megfelelő munkaügyi papírok nélkül. Sárvár, Söpte (kit) - A határőrökkel közös akciójuk során két helyszínen 37 feketemunkást fogtak az OMMF Nyugat-dunántúli Munkaügyi Felügyelőség munkatársai. A keddi, sárvári rajtaütés az egymással már korábban is jól összedolgozó szervek bevált módszere szerint zajlott a határőrök körbezárták az ellenőrizni kívánt munkaterületet - ezúttal egy szállodaépítkezést -, az OMMF nyugat-dunántúli munkaügyi fel-ügyelői pedig górcső alá vették az ott dolgozó 105 munkás iratait. A vizsgálat során kiderült, hogy közülük húszan feketemunkásként, például írásba foglalt munka-szerződés, az EMMA rendszerébe való bejelentés vagy éppen érvényesített alkalmi munkavállalói könyv nélkül tették a dolgukat. A munkaügyi ellenőrök és a határőrök szintén még kedden Söpte határában is jártak, ahol is tizenheten kapáltak répát az előírásoknak megfelelő munkaügyi papírok nélkül.

Ezek is érdekelhetik