2006.09.11. 02:28
Bérlakások lesznek
Szombathely (al) - A Fiatal Családok Otthonaként működő Károly Róbert utcai épületből az elmúlt fél évben csaknem harmincan költöztek ki.

A fűtési szezon beköszöntével az üres lakások rezsiköltsége havonta 6-700 ezer forint, amit az önkormányzatnak kell megfizetni, jelentet-te ki a csütörtöki közgyűlésen Kővári Attila, a lakásbizottság elnöke.
Mivel ma már nem népszerű a fiatalok körében ez a lakásmegoldási forma, a távozók helyére nincsenek új jelentkezők. Viszont bérlakás-ra sokan várnak, ez indokolja azt, hogy a Fiatal Családok Otthona kihasználatlan laká-sait átminősítsék önkormányzati bérlakássá. A képviselőket a bizottsági elnök megnyugtatta: a rendelet módosítása nem azt jelenti, hogy megszűnik a Fiatal Családok Otthona intézménye.