Hírek

2006.09.09. 02:27

Takarékosságra intik az intézményeiket

Szombathely (edz) - Az első fél évben szigorú feltételek mellett fegyelmezett gazdálkodást folytatott a Vas Megyei Önkormányzat. Ezt állapította meg tegnapi ülésén a megyei közgyűlés.

Mórocz Zsolt

A megyei önkormányzat idei első fél évi költségvetésében a működési és az illetékbevételek időarányosan teljesültek, összegezte az első fél év gazdálkodásának tapasztalatait Markó Péter, a közgyűlés elnöke. Az intézményi működési kiadások összességében megfelelően alakultak, ám a dologi kiadások több intézménynél jelentősen meghaladják az időarányost. Ezért, valamint az időközben bekövetkezett energiaár- és áfakulcs-emelés miatt a közgyűlés fokozott takarékosságra inti az intézmények vezetőit. A közösen fenntartott intézmények működésének pótlólagos finanszírozására pedig tárgyalásokat kezdeményeznek a szombathelyi önkormányzattal.

A megyei közgyűlés tegnap elbírált több intézményvezetői pályázatot is. A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar igazgatójának Bonecz Ervint, a Vas Megyei Szakosított Otthon élére Fekete Árpádot, az acsádi Vas Megyei Időskorúak Otthona vezetőjének Héra Károlyt nevezte ki a testület. A megyei sportigazgatóságot a következő öt évben is az eddigi igazgató, dr. Varga Zoltán irányítja.

A közgyűlés legutóbb nem támogatta Markó Péter elnök, valamint Beleznay László alelnök jutalmazását. Az önkormányzati rendelet szerint azonban, ha a vezetők teljesítik a jutalmazás feltételeit, az időarányos összeg megítélésénél nincs mérlegelési lehetőség. Ezért ismét napirendre tűzték a kérdést. A többség most támogatta a vezetők három-, illetve kéthavi fizetésének megfelelő jutalom kifizetését. A bevételek jórészt teljesültek, de több lett a dologi kiadás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik