Hírek

2006.11.30. 03:27

Megdolgoznak a környezetért

Szombathely (tk) - A Bercsényi Miklós Általános Iskolában tartották kedden délután a három megye ökoiskoláinak képviselői regionális konzultációjukat.

Tersztyánszky Krisztina

Az Oktatási és a Környezetvédelmi Minisztérium öt éve hirdet pályázatot ökoiskolai cím elnyerésére azoknak, akik kiemelten fontosnak tartják a fenntartható fejlődés pedagógiáját mind pedagógiai programjukban, mind az iskolai élet valamennyi területén. A programban 208 iskola vesz részt. Az ökoiskolákat időről időre felkeresik az Országos Közoktatási Intézet munkatársai. A látogatások azt a célt szolgálják, hogy az országos munkacsoport tagjai új ajánlásokat kapjanak, megismerjék a helyi tapasztalatokat, s ezek birtokában csiszolják tovább a programot.

A nyolc ökoiskola beszámolójából kiviláglott, hogy míg vannak közös vonások, a cím elnyerése más-más helyi folyamatokat generál. Valamennyi pedagógus elmondta, hogy környezetvédelmi munkát eddig is végeztek, most azonban ez folyamatosabb és intenzívebb lett. A répcelaki iskola például már számos helyi szervezettel és egy szlovákiai gyermekintézménnyel is felvette a kapcsolatot. A szomszéd megyebeli Győrsövényházán a diákönkormányzat kelt új életre a környezetvédelmi program által. A kanizsaiak részt vettek a helyi állatmenhely költöztetésében, ugyanott egy szakközépiskola a megújuló energiákra helyezi a fő hangsúlyt. A vasvári iskolában kistérségi szerepe van a fokozott környezetvédelmi odafigyelésnek, a Simon István Utcai Általános Iskolában vetélkedők és faliújság tartja ébren a gyermekekben a környezet iránti felelősséget. A vendéglátó iskola igazgatója arról szólt, hogy a szülők üdvözlik a kezdeményezést, s maguk is gyakran részt vállalnak a takarítási akciókban. Sajnos csak a becsehelyi iskola mondhatta el, hogy a fenntartó támogatja a diákok erdei iskolázását.

Az érintett minisztériumok ugyanis egyetlen fillért sem adnak az ökoiskolák munkájára. Még a témába illő pályázatokon sem egyértelmű előny a cím, s még az sem ritka, hogy aki az iskolaudvaron komposztálni szeretne, vagy maga készít fajátékot, a hatósággal kerül szembe. A tanácskozáson elhangzott: ez a jövő iskolája, mindenhol természetessé kellene válnia a környezetre vigyázó, odafigyelő magatartásnak. Vajon miért kell hát azoknak, akik pluszfeladatot vállalnak ezért, azt minden anyagi elismerés nélkül, pusztán lelkesedésből, nemritkán még a széllel szemben is tenniük?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik