Hírek

2007.07.27. 02:26

Erősen habzik a folyó

Szentgotthárd (szp) - Ismét habzik a Rába folyó. Mindhiába Sólyom László államfő szennyezést elítélő nyilatkozata s az osztrák-magyar környezetvédemi miniszter akcióprogramja.

Szenkovits Péter

Megkérdeztük Labritz Béla önkormányzati képviselőt, mit szól a folyó új-régi állapotához. Mindössze két hétig volt tiszta a Rába. Információink szerint nyári szünetre leállt az osztrák bőrgyár, állítólag most a csatornarendszereket mossák. Tény, hogy kritikusan alacsony a vízállás, így még nagyobbnak látszik a habzás. Az alsószölnöki gát fölötti részeken beállt a zöldalga. Megnőtt a víz oxigénfogyasztása. Jeleztük a problémát a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnak. Nagyon közel van már szeptember vége, hogy végre rendeződjön a Rába sorsa... Szkeptikus vagyok, mert hosszú évek óta hiába küzdünk a folyó szennyezése ellen, hiába piszkáljuk ezt az ügyet, mégis maradt a négy-öt évvel ezelőtti állapot. Úgy néz ki, hogy nem lehet térdre kényszeríteni a bőrgyárakat. Amikor tavasszal Fodor Gábor átvette a minisztérium vezetését, azt mondtam, egy év elteltével sem változik majd semmi. Bár a következő fél esztendő ne engem igazolna...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!