2007.07.27. 02:27
Fájdalom és öröm a beteg gyerekek arcán
Szombathely (van) - Vasárnapig tekinthető meg A gyógyulás arcai című fotókiállítás a Fő téren. A képek daganatos betegségben szenvedő gyerekek gyógyulásának folyamatát mutatják be.
A Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft. által immár kilencedik egymást követő éve megrendezett Tegyünk együtt a gyermekekért program a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját igyekszik bemutatni. A gyógyulás arcai címmel útnak indított, egyedülálló kiállítás vasárnapig megtekinthető a Fő téren.
A tárlatot prof. dr. Masát Péter, a Markusovszky kórház gyermekosztályának osztályvezető főorvosa, dr. Prugberger Emil, a szombathelyi egészségügyi és szakmai bizottság elnöke és Kiss Beáta, a szervező vállalat külső kapcsolatok igazgatója nyitotta meg.
A Magyarországon daganatos betegségben szenvedő 2500 gyermek arcán egyszerre van jelen a fájdalom és az öröm. Nagy fizikai igénybevételt jelentő kemoterápiás kezeléseken kell átesniük, és csaknem egy évig kell elviselniük testük gyengeségét mielőtt gyógyulni kezdenének, és az első mosoly visszatér arcukra.
A daganatos gyermekek portréiból álló kiállítást a látogatók Budapesten, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Pécsett és Szombathelyen, azaz mindazon városokban megtekinthetik, ahol a Magyar Gyermekonkológiai Hálózathoz tartozó gyermekonkológiai és rehabilitációs központok működnek.
Vas megyében évente mintegy húsz-harminc új kis beteget regisztrál a kórház gyermekosztálya. A megyében 250-re tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akiket jelenleg is daganatos betegséggel kezelnek vagy utókezelnek. A Markusovszky kórház gyermekonkológiai osztálya Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyék kis betegeit látja el.