Hírek

2007.07.27. 02:27

Nem ismeretlenek előtte a csodák

Celldömölk - Ság hegyi és ausztriai tájképek, virágcsokrok csendéleteken. A Vulkán fürdő emeleti galériájában szombaton nyílt meg Molnár Erzsébet festőművész kiállítása, ahova egy hónapig várják a látogatókat.

Tulok Gabriella

A kiállítóterem egyik falán a tárlatnyitó előtt két nappal készült Naplemente árulkodik arról, hogy az alkotó valóban hagyja uralkodni a színeket. Másutt az Árnyas út foltjai a fák között áttűnő napsugárral. Vagy a Páros magány, ahol az ég kékje és a föld sárgája még élesen választódik el, a két, egymásra hajló lombos fa árnya azonban már egy. Együtt és mégis külön.

Molnár Erzsébetnek nem ez az első celldömölki bemutatkozása. Magyarországon elsőként a Kemenesaljai Művelődési Központban láthatta alkotásait a közönség 2000-ben. Miközben több külföldi tárlaton is túl van már, szívesen alkot a Kemenesalján. Kemenesmihályfai művésztelepén nemcsak alkotótársait, hanem a festészettel ismerkedő civileket is szívesen látja. A MolnArt - Művésztanyán idén is meghirdette kurzusát, amelyen olaj- és acryll festészetet tanulhatnak a kezdők és a haladók, foglalkozhatnak tájképek, csendéletek és kollázsok vászonra vitelével. A következő kurzust augusztus 8-a és 11-e között tartja, de az érdeklődőket más időpontokban is szívesen látja a kemenesmihályfai szőlőhegyen. Ahol a táj szín- és formavilága inspirálhat az alkotásra, vagy egyszerűen csak hagynia kell a látogatónak, hogy a természetben kikapcsolódjon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!