Hírek

2007.07.26. 02:25

Szolgálati lovat is kaphatnak

Szombathely (tm) - A vagyon elleni bűnelkövetések megelőzését tartja a legfontosabb feladatának ebben az évben a polgárőrség. Vas megyében újabb gépkocsikat kaptak és a szolgálati lovuk is megérkezik hamarosan.

Treiber Mária

Az Országos Polgárőr Szövetség az idén Komáromban tartotta meg az országos polgárőr napot, itt hirdették meg azt a programot, hogy az idén a vagyon elleni bűncselekmények megelőzése legyen a polgárőrség egyik legfőbb feladata. A rendőrséggel és cégekkel is kötöttek megállapodásokat, hogy miként segíthetnének. Krug Gusztáv, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnöke elmondta, hogy az országos polgárőr napon dr. Béndek József a határőrség országos parancsnoka két, jó állapotú Nivát ajándékozott a vasi polgárőrőknek. A csepregi és a bobai szervezet kapta meg a kocsikat, Komáromból már ezekkel jöhettek vissza a megyébe. Hamarosan szolgálati lóval is gyarapodhat a megyei polgárőr szövetség, a rendőrség csökkenti a lovak számát, s így jutnak hozzá a paripához. Vas megyében néhány polgárőr már eddig is lóháton is teljesített szolgálatot, különösen télen, a szőlőhegyekben, a hétvégi házak környékére ügyelve lovagolnak. Még nem döntötték el, hogy Nádasdon, Csepregen vagy Gencsapátiban fogadják majd be a szolgálati lovat.

A megyei önkormányzat az idén is támogatja a bűnmegelőzési szolgálatokat, egymillió forintra nyújthatnak be pályázatokat a polgárőr szervezetek.

Krug Gusztáv mint az országos szervezet alelnöke, a közelmúltban Berlinben járt egy küldöttséggel, a német parlamentben mutatkozhatott be a magyar polgárőrség. A Vas megyei szervezet ősszel Burgenland székhelyén, Eisenstadtban (Kismarton) kiállítással egybekötött bemutatkozó látogatáson vesz részt. Nemzetközi kapcsolatokat tartanak fen a burgenlandi Bajtársi Szövetséggel és a szlovén Veterán Szövetséggel.

A nyári hónapokban több közös ellenőrzési akciót hajtanak végre a határőrséggel, a rendőrséggel, biciklis polgárőrökkel is lehet majd találkozni. A népszerű fürdőhelyek és strandok környékén a nagy értékű autók ellopását szeretnék megelőzni, a tavak mentén figyelmeztetik a veszélyekre a tiltott helyen fürdőket.

S mivel több olyan polgárőr van, aki már nem csak magyarul beszél, adott esetben németül is figyelmeztetik a turistákat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik