Hírek

2007.10.31. 03:28

Egy szép, régi sírkert megóvandó értékei

Kőszeg (nm) - Szakmai összegzés alapján a város temetőjének művészettörténeti és helytörténeti jelentőségű síremlékeiről, azoknak megvédéséről is tárgyaltak tegnap a képviselők.

Némethy Mária

A megye, s talán az ország egyik legpatinásabb, legszebb temetője a kőszegi. A város képviselő-testületei már több éve foglalkoznak azzal, hogyan lehetne megmenteni értékeit. A tavaly októberben felállt új testület 2006 decemberében napirendre tűzte az ügyet. Akkor úgy határozott: el kell készíteni a műemléki, vagy helytörténeti jelentőségű sírhelyek és objektumok listáját.

A munkára felkérték Söptei Imrét, a kőszegi fióklevéltár vezetőjét, aki már egy évtizede elkezdte kutatni, feltárni ugyancsak felkérésre a temető értékeit. Működött temetői ad hoc bizottság is Kőszegen.

A levéltáros most egy tematikai sort állított össze. Először a temető művészettörténeti szempontból értékes síremlékeit gyűjtötte össze, azután azokat az emlékeket, amelyek a látvány miatt megőrzendők, majd a város helytörténetében jelentős személyek síremlékeit vette sorra. A művészettörténeti értékeknek egyedi műemléki védelmet, a látvány miatt megőrzendő, esztétikailag mutatós és helytörténetileg értékes síroknak pedig egyedi helyi védelmet javasolt. A képviselők által CD-n megkapott anyagban a neves elhunytak életútja, a sír fotója is szerepel.

Dr. Mátrai István, a kulturális bizottság elnöke hiányolta a helyi zsidó temető értékeinek feltárását.

A tervek között szerepel, hogy a temetőben útbaigazító táblákat állítanak majd fel, esetleg készül róla népszerűsítő kiadvány is.

Preininger Ferenc, a pénzügyi bizottság vezetője Kőszeg egyik értékének, országos ritkaságnak nevezte a temetőt, s mindenképpen javasolta a jövő évi koncepcióba beépíteni a sírkert és az értékes sírok védelmét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!