2008.08.08. 02:28
Diploma, búcsú
Szombathely (kor) - Tegnap osztották ki a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem diplomáit az egyhetes kurzus hallgatóinak. Általános vélemény, hogy az egyik legsikeresebb évfolyamon vannak túl.
A főszervező szerint nem lesz könnyű fenntartani az érdeklődést, de nem is lehetetlen. Mivel a városközpontok, főterek rehabilitációja az építészet fókuszában áll. Így valószínűleg figyelnek majd e témára a kisebb települések esetében is. Számos falu, nagyközség törekszik arra, hogy központja, tere legyen. Ez már kijelölheti a jövő évi irányt, de erről az egyetem tanácsa dönt. A siker másik tényezője az úgynevezett célcsoport megtalálása és be-érése volt. Magyarán: azok a fiatal építész hallgatók, akik megismerkedtek a várossal és a nyári egyetemmel, úgy tűnik, ragaszkodnak hozzá, megkedvelték. Nagy számban vannak jelen a településmérnök szakos hallgatók, az építészkamarák tagjai és az olasz építészek, immáron hagyományosan.
Mindez a tegnap esti diplomaosztón is megnyilvánult, mikor is Meggyesi Tamás és Banga Lajos, a vasi TIT elnöke nyújtotta át a diplomákat. Még előtte fontos eszmecserék zajlottak, így Graz belvárosának rehabilitációjáról és Nagyszeben, valamint Lincoln főterének rekonstrukciójáról. Ma szakmai kirádulás lesz, holnap pedig hivatalosan is véget ér a 41. kurzus.