Hírek

2009.04.22. 02:26

Németh János főbíróra emlékeztek Vasváron

Vasvár - Németh Jánosra, a hegyháti kisváros egykori bírájára emlékeztek a városlakók szombaton. Az emlékülést követően felavatták a főbíró emléktábláját a Városháza épületén.

Balla Emőke

A helyi Honismereti Egyesület évek óta feladatának érzi, hogy a város egykori nagyjainak, neves személyiségeinek emléket állítson. Így történt ez most is. A Városháza épületén kapott helyet Németh János bíró emléktáblája. A város önkormányzata e nemes célhoz mind anyagilag, mind erkölcsileg is nagymértékben hozzájárult, akárcsak a bíró leszármazottai: Németh László és családja.

- A magyar nyelv és hagyomány az idő múlására, annak mértékegységeként egy nagyon szép kifejezést használ. Az emberöltőt, amely 25-től 35 évig terjedő időszak, vagyis egy nemzedékváltás ideje. Ezúttal mintegy három emberöltőnyit szállunk vissza az időben, hogy egy életútra emlékezzünk, egy olyan ember életútjára, aki fél emberöltőnyi időt munkálkodott a város történetében kezdte ünnepi beszédét V. Németh Zsolt, a város polgármestere. 1927-ben az újonnan felálló képviselő testület nagyokat álmodott, s középületek sorát emelte. Olyan épületeket, amelyek a mai napig meghatározóak a város karaktere szempontjából. Nyolcvan évvel ezelőtt épül fel a Városháza, polgári fiúiskola vagyis a mai rendőrkapitányság épülete. Ezzel párhuzamosan készül el az emeletes óvoda is. A két építkezést egy időben hirdették meg: hetven ajánlattevő közül választottak a legkedvezőbbeket, valamennyien helyek voltak hangzott az ünnep beszédben. V. Németh Zsolt polgármester hangsúlyozta: Németh János azonban nemcsak az impozáns épített hagyatékot hagyott az utókorra, hanem a közéletben betöltött szerepe is fontos megítélésében, elengedhetetlen hagyatékának őrzésénél. Kiemelte: Németh János pártatlan ember volt, nemcsak a korban elég gyakori képviselő-testületi vitákat terelte a helyes mederbe, sikerült az egymással szemben álló politikai csoportokat is közös nevezőre hozni.

Dr. Glatz Ferenc akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke előadásában kiemelte: sokan gondolják, úgy, s történészektől is hallani, hogy a történelmet törvényszerűséget uralják, pedig ez nem igaz. A társadalomban rendkívül sok múlik a véletlenen, szerencsén és mindenekelőtt az emberen. A kor emberén. A történelemben az egyéniségen egy-egy jó főbírón, tanácselnökön, önkormányzati testületen, polgármesteren rendkívül sok múlott. Ez így volt Németh János esetében is. Dr. Glatz Ferenc elmondta: az 1950 előtti időszakban a bírónak 3 hatásköre volt: az állami jogszabályoknak és rendeleteknek a végrehajtása, a helyi önkormányzati szabályok meghozatalában való részvétel és e szabályoknak való érvényszeres, valamint bírói jogkört is ellátott. Egy 1886-os törvény még azt is meghatározta, hogy milyen legyen egy jó bíró. Legyen igazságos, szeretetreméltó, tapasztalat, jóságos erkölcsös, és magánéletében példamutató. Németh János megfelelt ezeknek a kritériumoknak. Egy ekkora település élén élete minden egyes percében szembesült az emberekkel, találkozott velük, s megmérettetett általuk - hangzott el az előadásban.

Az ülés zárásaként Németh László, a bíró, majd főbíró dédunokája mondta el ünnepi gondolatait. Megemlékezett a család azon tagjairól is, akik Vasvár 1945 előtti önkormányzati történelmében közel hatvan éven át meghatározó szerepet töltöttek be. Azon felmenőiről szólt, akik mindhárman vasvári születésűek voltak, s a helyi temetőben nyugszanak.

- Németh János dédnagyapám apósa Mester József öregbíró 1913-ig három évtizeden át volt az akkor még mezőváros bírája. Ferenc József uralkodótól királyi kitüntetésben is részesült. 12 gyermeke közül, a legidősebb lett dédnagyapám felesége, akit a család Liza mamaként szeretett. Fia Németh Imre nagyapám, aki 1935 és 45 között volt bíró Vasváron - mondta felmenői előtt tisztelegve Németh László.

Németh Jánosra emlékezve egy igazi kuriózumnak számító, eredeti dokumentumból idézett Németh László: Dr. Novák Béla ügyvéd, egykori képviselő-testületi tag ünnepi beszédét hallgathatta meg a közönség, amely 1936. január 17-én megtartott vasárnapi ünnepi közgyűlésen hangzott el azon a helyen, ahol szombaton is összegyűltek az emlékezők: a Városháza nagytermében. Az akkori testület ugyanis úgy határozott, hogy a település díszpolgárainak és tisztségviselőinek emlékét megörökíti azáltal, hogy arcképmásaikat elhelyezi a terem falain. Öt portréfestményt avattak fel azon a januári napon, köztük Németh Jánosét. A képek sajnos az 1940-es évek végén a megsemmisítésre kerültek- hangzott el a beszédben. A megemlékezés folytatásaként a Városháza előtt Gerencsér Imréné, a Honismereti Egyesület vezetőségének tagja, méltatta a város szülöttjét, egykori vezető egyéniségét Németh Jánost, elevenítette fel az emléktábla gondolatának megszületését, s az álom megvalósulását. Kiemelte az alkotás Kovács Viktor munkája, aki az emléktábla elkészítését társadalmi munkában végezte el. Ünnepi beszédét a Hegyhát Rézfúvós együttes rövid műsora követte, majd dr. Glatz Ferenc és V. Németh Zsolt leplezték le az emléktáblát. Az ünnep zárásaként a műsor rendezői koszorút helyeznek el a táblánál. Vasvár önkormányzatának nevében: V. Németh Zsolt, a Vasvári Honismereti Egyesület nevében Sejber Mihály, az egyesület vezetője, a Németh család nevében Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára helyezte el a megemlékezés koszorúját.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!