Hírek

2009.07.10. 08:50

Nagyobb sebességre kapcsolnak: megújul a vasúti pálya

Nemeskeresztúr - Immáron Vas megyét is elérte a vasútépítés: teljes vágányzár mellett felszedik a síneket Ukk és Boba között, majd új pályát építenek. Tegnap a kivitelező cég a helyszínen tartott bemutatót.

Balla Emőke

Különleges gépek és szerkezetek, védősisakos, láthatósági mellényes munkások vették birtokba a vasúti pályát Ukk és Boba között. Beszámoltunk róla, hogy Bobánál hetek óta zajlik a deltavágány alapozása. Ezen a héten pedig elkezdődött a vasúti pálya teljes cseréje, ehhez kapcsolódott a Vasútépítők Kft. tegnapi bemutatója: Nemeskeresztúrnál legalább félszáz szakember tekintette meg, miként dolgoznak a cégnél a legmodernebb technológiát képviselő gépek.

A sok súlyos balesetről elhíresült nemeskeresztúri vasúti átjárón járunk. Hiába a vágányzár: érkezik a bemutató szerelvény, ezért megtorpan a forgalom, gyorsan hosszú sor alakul ki az átjáró mindkét oldalán. Majd a jelzőőr szabad jelzést ad az autóknak, mi pedig a sínek mentén egy enyhén ívelő kanyarba sétálunk. A sínek száma itt megtöbbszöröződött: a pályán még ott a két régi, ezen érkezett a speciális szerelvény, a töltésen pedig a vonal más részén, az éjszakai műszakban kiszedett százhúsz méteres vaskígyók hevernek. Szíjjártó István, a Vasútépítők Kft. ügyvezető igazgatója magyarázza, mi a különleges technológia lényege.

- A százhúsz méteres sínek fel- és lerakása, illetve ezek szállítása vasúti kocsikon, erről szól mai bemutatónk. Magyarországon eddig speciális sínszállító szerelvényeket használtak erre a célra, melyek azonban csak erre az egyetlen feladat elvégzésére alkalmasak. Mi viszont teljesen hétköznapi vasúti kocsikon végezzük a sínek szállítását, igaz, ezeket a célnak megfelelően átalakítottuk. Az összekapcsolt vagonokon olyan eszközök vannak, amelyek segítségével biztonságosan lehet szállítani a százhúsz méter hosszú sínszálakat. A szállítmány óriási súlya és nagy hosszúsága miatt, s ez lehet, hogy meglepő, szükség van arra is, hogy a sínek oldal- és hosszirányban is mozogjanak.

Az ügyvezető igazgató megemlíti azt is, hogy egyszerre akár 45 darab sínt is szállíthatnak.

- Ez azt jelenti, hogy öt kilométernyi sín fér rá. Természetesen a sínek minőségétől is függ, hogy végül mennyi kerül fel a szerelvényre. Ezen a szakaszon a kiszedett sínek közül sok nagyon görbe volt, ezért kevesebb fért fel belőle. A sínek mozgatása is forradalmian új: elektromos darukkal történik. 

Erre a bemutatóra tíz darut szereltünk a vasúti kocsikra, ezek egyszerre emelik rá a százhúsz méter hoszszú sínt az egymáshoz kapcsolt vasúti vagonokra. Nagyon fontos, hogy szinkronban dolgozzanak a daruk, ezért a manővert távvezérléssel irányítják.

Szíjjártó Isván összegzi azt is, hogy az V. vasúti folyosó magyarországi szakaszának korszerűsítésével hogyan haladnak a kivitelezők.

- Az Ukk és Boba közötti szakasz korszerűsítésére kiírt közbeszerzési pályázaton a Hídépítő Zrt. vezette konzorcium ajánlatát fogadta el a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A konzorcium egyik tagja vagyunk, a győri Vasútépítők Kft., a feladat a régi pálya elbontása és új megépítése. 

Ukknál látható, milyen lesz az új peron. Ugyanilyet építünk Jánosházánál, ahol megszűnik a négy vágány, csak megállóhely és rakodóhely lesz. Rigács és Nemeskeresztúr megállóhelyen szintén elbontjuk a régi peront, az új pedig viacolor burkolatot kap. 

Az új pálya mintegy harminc százalékban új nyomvonalon halad, főként Nemeskeresztúr és Rigács térségében szükséges a korrekció, mert szűk ívűek a kanyarok, amely nem megengedett egy 120 kilométeres sebességű vasúti pályán. Jánosháza és Boba között megmarad a régi nyomvonal. 

Bobánál pedig épül a deltavágány, ami lehetőévé teszi, hogy a település érintése nélkül haladjanak a szerelvények, vagyis a Bajánsenyéről érkező vonatok egyenesen Veszprém felé veszik az irányt. Végezetül egy mondat a villamosításról: ez külön projekt, információm szerint a vonal üzembe helyezése várhatóan jövő nyáron megtörténik. Attól kezdve az országhatár és Boba között megszűnik a dízelvontatás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!