Hírek

2010.03.24. 12:40

Foglalkoztatási információs pont nyílt Csepregen

Ezentúl nem kell Kőszegre utazniuk a csepregieknek munkavállalási ügyeiket intézni. A hatósági ügyintézést a Szebb Holnapért egyesület honosította meg a városban.

Tersztyánszky Krisztina

A Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület 2007. novemberében hozta létre a kisvárosban a Foglalkoztatási Információs Pontot. Az irodát, ahol minden munkaügyi információt megkaptak az érdeklődők, a Nyugat-dunántúli regionális Munkaügyi Központnál évente újra megpályázott összegből és más pályázatokból fedezték.

Tavaly novembertől a tanácsadást ügyintézési lehetőséggel is bővítették. A kőszegi kirendeltség egyik szakembere, egyelőre kísérleti jelleggel, minden kedden 8 és 15 óra között Csepregen fogadta az ügyfeleket.

A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált. Miután a próbaidő alatt már százhúsz ügyfél kereste fel az irodát, szerdán sor kerülhetett a kirendeltség hivatalos felavatására is.

Az új irodát a megnövekedett ügyfélforgalom miatt a művelődési központból a Közösségi Szolgáltató Házba költöztették, ahol nagyobb ügyféltér és váróhelyiség is szolgálja a zökkenőmentes ügyintézést. A helyiségeket az önkormányzat alakította ki, a berendezésről mintegy félmillió forint értékben az egyesület gondoskodott a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával.

Vlasich Krisztián, a Szebb Holnapért Közhasznú egyesület elnöke elmondta: ezért lobbiznak, hogy az ügyintézés ne csak egy napra korlátozódjon, hanem a hét minden napján hozzáférhető legyen a csepregi és a kistérség más településein élő ügyfelek számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!