Hírek

2010.06.03. 08:21

Lovasnap Katafán: gyermeknapi programok és díjugrató verseny

Az egész telelpülés részt vett a lovasnap szervezésében Katafán: a falu több száz érdeklődőt látott vendégül a rendezvényen. Képes beszámoló.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

2007-ben még falunapi betétprogram volt a lovas háziverseny, azonban 2008-ban már önálló lovasnapot szervezett a Katafai Lovassport Egyesület.

Idén is a hagyományok megfelelően a gyermeknap környékére időzítették a rendezvényt, amelynek megszervezésében - az egyesület mellett -  az egész falu közreműködött, a helybeliek süteményeket sütöttek és azzal várták a vendégeket. Délelőtt családi programokkal várták a résztvevőket: a kerékpáros ügyességi versennyel, kötélhúzással, gyerekek lovasversenyével - az utóbbi résztvevői emléklapot és ajándékokat kaptak.

A szervezők délben vendégül látták a lovasnapra kilátogató mintegy 600-700 embert. Délután a lovassporté volt a főszerep: több kategóriában hetvenen rajtoltak. A szervezők szerint a jóval nagyobb hagyományokkal bíró rádiházi verseny kevesebben vettek részt. A tombolán száz nyereményt sorsoltak - az ajándékokat vállalatok, cégek és helybeliek ajánlották fel - tájékoztatta portálunkat Neubauer László alpolgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!