Hírek

2010.07.14. 02:26

Kerecsényiek találkozója Körmenden

Egy régi magyar család tagjai találkoztak Körmenden. Csaknem negyven Kerecsényi jött el, hogy megismerje egymást, beszélgessen múltról, jelenről és jövőről.

Szenkovits Péter

Kerecsényi József elmondta: - A magyarság eredetmítoszában a turulmadár, illetve a kerecsensólyom vagy kelecsenysólyom (Falco cherrug) a magyarság megteremtőjét, nemzőjét testesítette meg. A turul volt az eszményi, a hibátlan, a győzhetetlen, vagyis az isteni. Ezért lehetett belőle szimbólum, a magyarok uralkodóinak jelképe. Ómagyar férfinevek 800-1000 közötti időben, Erdélyi László nyomán: Kerecse, Kerecsen (a latin alak: Kereche, Kerechen). Szerény büszkeséggel kijelenthetjük, hogy kevés magyar család tárhatja ország-világ elé hitelt érdemlően, már I. Tivadar korától kezdődően napjaink generációjáig bezárólag eredetét, származását, történelmének jelentősebb eseményeit és alakjait. Őseink a Bánffyakkal, Zrínyiekkel, Nádasdyakkal, Csányiakkal, Batthyányakkal, Erdődyékkel és másokkal együtt küzdöttek a közös ellenséggel. Családunk kiemelkedő alakjai a lovagkorban töltöttek be különböző főrendi közéleti méltóságokat, vagy vitézségükkel váltak többé-kevésbé ismertté. Habsburg I. Ferdinánd, Bécs, 1561. 9. hó 15-ei keltezéssel a Kányaföldi Kerecsényi családot királyi rangemelésben részesítette, bárói rangot adott a négy fivérnek.

A mostani körmendi találkozó programja az ősökre és a hősökre emlékezéssel kezdődött, tisztelegve az 1848/49-es forradalom és szabadságharc körmendi résztvevőinek emléktáblájánál, illetve a Hősök szobránál, az első és a második világháború halottainak emlékhelyén. Ezt a református templomban tett rövid látogatás követte, ahol Kerecsényi János (Körmend, 1833- 1891) református lelkészre, egyházkerületi és egyházmegyei tanács bíróra emlékeztek, aki huszonhét éven át volt a körmendi református egyházak hűséges lelkipásztora.

Az esemény - amelyen harmincheten vettek részt - családias hangulatban elköltött ebéddel folytatódott, rövid tájékoztatással, beszélgetéssel ért véget. A legfiatalabb Kerecsényi hároméves, a legidősebb dédnagymama nyolcvanegy.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik