Hírek

2010.08.29. 14:40

Száz éve áll már az iskola a kis faluban

Idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját a hegyhátszentjakabi általános iskola. A régi fotókból kiállítás nyílt, és csaknem kétszáz egykori hegyhátszentjakabi iskolás részvételével megrendezték az elszármazottak találkozóját.

Angyal László


Az utóbbi évtized iskolabezárásoktól volt hangos, ezért is nagy szó, hogy az alig háromszáz lelket számláló kis település képes volt megőrizni az  általános iskoláját. Az intézmény fennállásának századik évfordulójára meghívták az iskolában valaha tanított és még élő pedagógusokat (a huszonnégy tanárból tizenhatan voltak jelen), és az egykori diákoknak is postáztak meghívót.

Az Elszármazottak találkozójára 280 meghívottból csaknem kétszázan el is jöttek,  így a szombat délután két órakor kezdődő  ünnepségen másfélszeresére duzzadt Hegyhátszentjakab népessége.

A találkozón, melyen  V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár és Majthényi László,  a megyei közgyűlés elnökhelyettese mondott beszédet   az emlékezésé volt a főszerep.

 

A nosztalgiázást segítette a diákok régi fotójából nyílt kiállítás. Egy másik tárlat pedig a  hegyhátszentjakabi  iskola  százéves történetét  mutatta be.  (Amihez a képeket levéltári kutatások nyomán sikerült beszerezni.)

A tárgyi emlékek megtekintése természetesen az egykori pedagógusokat  és diákokat  a múlt felelevenítésére  késztette.

A jeles eseményén  fellépett a  zalalövői általános iskola énekkara, s természetesen a  hegyhászentjakabi  intézmény gyermekei által előadott  műsornak is nagy taps volt a jutalma.

 

A helyi  önkormányzat és Vadása Faluszépítő Egyesület pedig pincepörkölttel vendégelte meg a falut és a hazalátogató elszármazottakat.

Ezek is érdekelhetik