Hírek

2010.09.15. 02:28

Zarándoklat a Kis-Máriacell Főbúcsúra

Szép régi hagyományt elevenített fel a hét végén néhány sárvári hívő. Gyalogosan, lovasszekér által kísérve zarándokoltak el Celldömölkre, a Kis-Máriacelli Főbúcsúra.

Tersztyánszky Krisztina

Első megállójuk Sitke volt, ahol négyen csatlakoztak hozzájuk és Inzsöl Richárd plébános Szent Kristóf, az utasok és zarándokok védőszentje áldását kérte rájuk. A nagysimonyi templomban a falu híveivel vettek részt közös litánián, majd Máriát köszöntő énekeket énekelve indultak tovább. Az eső ellenére jó hangulatban, kereszt alatt, láthatósági mellényben zarándokló kis csoportnak integettek az autósok, sokan le is fényképezték őket. Celldömölk határában Nagy Péter plébános és egy győri atya fogadta a sárvári zarándokokat, akik azután részt vettek az előesti misén, a körmeneten, és többen még az éjféli misén is ott maradtak.

A sárváriak közül már csak az idősebbek emlékeznek a gyalogos zarándoklat hagyományára, amit a maroknyi csoport a jövőben is szeretne továbbéltetni. A kiscelli búcsúra sok helyről érkeznek zarándokok. Így például Sótonyból már öt éve jönnek fiatalok, akik vasárnap hajnalban indulnak, hogy az őseik által egykor megjárt erdei utakon át jussanak el a búcsúi szentmisére. A hagyományhoz híven a visszaérkező csoportot a helyi hívek fogadják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!