Félelem és rettegés a mindennapokban

Majdnem mindannyian félünk valamitől, ha ezt nem is szívesen valljuk be magunknak vagy másoknak. Van a racionális félelem, amikor teljesen ésszerű okok miatt tartunk valamitől, vagy valakitől, mert tudjuk, hogy az kárt tehet bennünk, azaz kézzel fogható. Viszont a fóbiások általában olyan dolgoktól félnek, amikről ők maguk is tudják, hogy nem jelentenek számukra valós veszélyt.

Jómagam például félek a bohócoktól. Ez elég mókásnak tűnhet, hiszen ezek a kisminkelt, parókás emberek csak megnevettetik a gyerekeket, nem pedig ijesztgetik őket. „Milyen butaság ez? Nézd meg, milyen kedves ez a bohóc! Ad neked lufit is. Nem bánt.” – hallgattam kisgyerekként a szüleimtől. (De engem nem tudnak átverni!) Aztán megkönnyebbülve fogadtam, hogy nem én vagyok az egyedüli „selejtes”, mert például Johnny Depp és Stephen King is fél a bohócoktól (utóbbi úr meg még nagyon sok minden mástól is). Szóval nem vagyok egyedül ezzel a félelmemmel.

A legnépszerűbb fóbiák az arachnofóbia (félelem a pókoktól), klausztrofóbia (félelem a bezártságtól), agorafóbia (tériszony, félelem a nagy terektől), ill. a különböző állatoktól és emberektől való félelmek. De ismerőseim körében akad olyan is, aki fél a péntek 13-tól, a víztől, a hangos zajtól, a temetőtől és a síroktól is. Elég megemlíteni az egyik legismertebb televíziós karakter Monk nyomozó, aki szinte mindentől fél, de főleg a fertőzésektől. Ő egy igazi „para-man”.

Meg kell említenem a tényleges problémát okozó fóbiákat is, melyek nagy veszélyt jelenthetnek a környezetünkre, hiszen ezek bizonyos szexuális beállítottságú, korú vagy nemzetiségű emberek ellen irányulnak, és sokszor nagyfokú gyűlölettel társulnak, és akár testi erőszakhoz is vezethetnek. Ilyenek a homofóbia (ellenérzés a homoszexuálisokkal szemben), xenofóbia (idegengyűlölet), heterofóbia (félelem a heteroszexuálisoktól), gerontofóbia (az öregekkel szembeni antipátia, de lehet az öregedéstől való félelem) vagy akár a hungarofóbia (magyargyűlölet).

Mennyire kell ezeket komolyan venni?

Néhányunknak viccesnek tűnhetnek ezek a betegséget. Azonban mégsem ajánlom, hogy egy arachnofóbiást a csodaszép madárpókunkkal riogassunk. Nem valószínű, hogy ő is hasonlóan fogja értékelni a poént. Itt lehet gyakorolni az empátiát. Próbáljunk meg kedvesen állni hozzá, és elfogadni, hogy ez bár nekünk mókásnak tűnik, társunkat meglehetősen frusztrálja!

Vannak azok a fóbiák, amelyek főleg társaságban jelentkezhetnek (pl. klausztrofóbia, ami már a tömegiszonyt is magába foglalja). Ekkor pánikrohamot kaphat a beteg. Mindenképpen legyünk empatikusak és segítőkészek! Ezzel egyébként ajánlott szakemberhez fordulni, mert terápiával kezelhető, elmulasztható. Ha van a környezetünkben fóbiás, fontos, hogy elfogadjuk és komolyan vegyük a betegségét, ugyanakkor nem kell átesni a ló túlsó oldalára. Az sem jó, ha folyamatosan emlékeztetjük a problémájára, és szerencsétlen flótásként kezeljük.

Azt hiszem, újfent bebizonyosodott, hogy a világ milyen színes, és az emberek mennyire különbözőek. Ez pedig így van jól.

Azért néhány jó tanácsot mindenképpen adnék:

Mindig nézz a hátad mögé!
Jobb félni, mint megijedni!
Óvakodj a törpétől!