Hírek

2010.11.24. 13:43

Tisztaság, fél egészség?

A tisztálkodás mindennapi tevékenység, ezért nem mindegy, hogy az egyetemistáknak erre milyen lehetőségeik vannak a kollégiumokban. A vizes blokkok állapotáról kérdeztük Tóth Péter kollégiumigazgató urat, a takarító személyzet néhány képviselőjét és egy hallhatót.

Gólya Andrea

 A Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának jelenleg az Ady téren, a Magyar utcában, és a Deák Ferenc utcában van kollégiumi épülete. A három kollégium összesen 633 hallgatói férőhellyel rendelkezik.

A Deák utcai épületben két éve nyáron történt teljes rekonstrukció, ott minden szobában van vizesblokk, tudtuk meg Tóth Péter kollégiumigazgatótól. Az Ady téren pár évvel ezelőtt volt teljes vizesblokk felújítás, ezekben az épületekben nem terveznek újabb munkálatokat. A Magyar utcában idén nyáron tették rendbe a zuhanyzó részt, zuhanytálca csere, csempe felújítás, és lefolyórészt javítás is történt.

A szükséges munkálatoknak azonban ezzel sajnos még nincs vége, ugyanis a felújítás után derült ki, hogy ráférne a fürdőre a szellőző- és az esővíz elvezető rendszer felújítása is. Arra, hogy ez mikor várható, még nem tudott válaszolni az igazgató úr, ugyanis ez egy nagyobb beruházás. A kollégium vezetője szerint a visszajelzések vegyesek. A felújításoknak mindenki örült, de vannak visszatérő problémák. Az új nyílászárók jó szigetelése miatt a fürdőben keletkezett pára, szellőztetés nélkül nem tud kimenni és ez penészesedést okoz. A fürdőt minden nyáron újrafestik ugyan, de amíg a kollégisták nem figyelnek arra, hogy fürdés után szellőztessenek, addig folyton jelentkezni fog ez a probléma.

A kollégiumok takarítónőivel is beszélgettünk a fürdők és illemhelyek tisztaságáról. Ők is örültek a felújításoknak, azt mondják lényegesen jobb a vizes blokkok állapota a régihez képest, de nekik is gondot jelent a fürdőkben a mennyezet festésének lepotyogása. Amikor azonban a WC-k tisztításáról kezdenek beszélni, szomorú képet festenek a kollégistákról. Hiába takarítanak és fertőtlenítenek minden hétköznap reggel a takarítónők, pár óra múlva ez már alig látszik. Megtudtuk azt is, hogy a két legkritikusabb nap takarítás szempontjából a hétfő (a hétvégi munkaszünet miatt) és a csütörtök reggel (természetesen a szerdai buliknak köszönhetően). A takarítónők csak azt kérik a kollégium lakóitól, hogy ne tegyenek a kollégium illemhelyiségében olyat, amit otthon sem tennének.

Kikértük egy hallgató véleményét a kollégiumok vizesblokkjairól. A másodéves Valéria szerint régebben borzalmas volt a fürdő és a WC, viszont a felújítás óta elégedett ezeknek az állapotával. Azonban ugyanezt már nem mondhatja el a kollégistákról. Valéria szerint nem mindig rendeltetésszerűen használják a hallgatók az illemhelységeket és nem ügyelnek a tisztaságra sem.

Az emberek többsége szeret tiszta, rendezett környezetben élni. Azt gondolná az ember, hogy amikor egy fiatal elkerül otthonról, akkor viszi magával az otthonról hozott értékrendet. A kollégiumokban azonban néha olyan kép fogadja az ott lakókat és dolgozókat, hogy nem győznek csodálkozni vagy bosszankodni. A Deák utcai épület kivételével a kollégiumokban emeletenként két-két vizesblokk található, tehát egy zuhanyzóban és egy WC-ben naponta többen is megfordulnak.

Sokaknak eszébe juthat a mondás: közös lónak túros a háta. De könnyen lehetne gondoskodni róla, hogy minél kevésbé legyen túros az a bizonyos lóhát. Csak meg kéne fogadni a vizesblokk ajtóira kiragasztott tanácsot: A WC-t/fürdőt olyan állapotban hagyd magad után, ahogyan te is szeretnéd találni! Fürdés után pedig ki lehetne szellőztetni a párát, a lefolyóba pedig csak olyan dolgokat kéne önteni, amik nem okoznak dugulást. Nem hangzik túl nehéznek, talán próbáljuk meg betartani. Már csak az egészségünk érdekében is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!