Hírek

2010.12.27. 12:31

Eddig 19-en veszítették el szlovák állampolgárságukat az ellentörvény miatt

Eddig 19 személy veszítette el szlovák állampolgárságát idegen ország állampolgárságának felvétele miatt - derült ki a szlovák belügyminisztérium kimutatásából, amelyet a Hospodárské Noviny című pozsonyi gazdasági napilap közölt hétfőn.

MTI

Közülük tízen osztrák, hatan pedig német állampolgárságért folyamodtak, míg egy-egy személy a holland, az olasz, illetve a magyar állampolgárság kérelmezése miatt veszítette el szlovák állampolgárságát. 

Szlovákia a külföldi magyarok könnyített honosítását lehetővé tevő magyar állampolgársági törvényre válaszul módosította saját jogszabályát úgy, hogy aki kérelmezi egy idegen ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot. A Robert Fico kormánya által kezdeményezett törvény július 17-én lépett életbe.

"Minden esetben olyan szlovák állampolgárokról van szó, akik külföldön élnek, különben nem veszítették volna el állampolgárságukat" - nyilatkozta Alena Koisová, a belügyminisztérium szóvivője.

Gál Gábor, a Híd magyar-szlovák polgári párt parlamenti képviselője a lapnak nyilatkozva úgy vélte, hogy a magyar törvény hatályba lépése után Szlovákiában csak kevesen fognak magyar állampolgárságért folyamodni. Hozzátette: ő maga sem készül erre. 

Az Iveta Radicová vezette új szlovák kormány módosítani kívánja a jelenleg hatályos szlovák állampolgársági törvényt, de egyelőre nem tudni pontosan hogyan, mert többféle elképzelés és javaslat létezik. A hatályos törvény szerint 3319 eurós bírsággal sújtható az a szlovák állampolgár, aki nem jelenti be, hogy kérte vagy megszerezte más ország állampolgárságát.

A Hospodárské Noviny kommentárjában úgy véli: a kettős állampolgárság megtiltása, amelyet a Fico-kormány vitt keresztül, "szerencsétlen döntés volt". Mindennek ellenére jelenleg jobb lenne, ha a "lex Fico" maradna érvényben, mert a Radicová-kormány nem tudja, mivel helyettesítse ezt a jogszabályt. "Ez hiba. Szlovákiának szüksége van a kellően szigorú állampolgársági törvényre - mint Orbán (Viktor) arrogáns politikájára adott válaszra" - írja a szerző.

Dag Danis szerint Magyarország állampolgársági törvénye módosításával "durván megszegte" a második világháború utáni szerződéseket, a nemzetközi jogot és a szlovák-magyar alapszerződést.

"Orbán törvényének lényege az, hogy a magyar államhoz csatolja (annektálja) a magyar kisebbségeket. Függetlenül azon országok jogaitól és érdekeitől, amelyekben ezek a kisebbségek élnek. Miután Orbán szemtelenül ignorálta a szomszédos államokat, minden jogunk megvan arra, hogy hasonlóan kemény válaszintézkedéseket foganatosítsunk kirohanásai visszaverésére" - szögezi le a szerző.

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!