Hírek

2012.07.27. 05:09

Cégek a süllyesztőben

Vas megye - Több mint 1200 céggel szemben indult felszámolás a második negyedévben Magyarországon, ilyesmire korábban sosem volt példa. A helyzet minden bizonnyal tovább romlik az év hátralevő részében, mivel rendkívüli ütemben emelkedik a kényszer eljárások száma az ágazatban.

Kiss Tamás/Vas Népe

Az idei év első félévében 2366 felszámolási eljárás indult építőipari cégekkel szemben, ez 13 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest.
Ez nem is csoda, hiszen alig akad munka, közölte érdeklődésünkre az egyik vasi vállalkozó, aki szerint az irreálisan alacsony áron vállalt munkák a feketegazdaság felé tolják el az ágazatot.


A romló fizetésképtelenségi tendencia és az ágazat szerződésállományának visszaesése is azt mutatja, hogy legalább év végéig folytatódik az építőipar mélyrepülése, erről már Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója beszélt, és állítását a cégadatok is alátámasztják: az első félévben 2890 végelszámolás indult, s ez 55 százalékos növekedést mutat a múlt év első félévéhez képest. A társaság adatai alapján ugyanakkor az is figyelemre méltó, hogy 2012-ben rendkívüli módon megemelkedett azoknak a felszámolásra jutó cégeknek a száma, amelyekkel szemben korábban végelszámolás folyt. 2011 első félévében az összesen felszámolt 1746 építőipari vállalkozásból még csak mindössze 731-nél, azaz mintegy 40 százalékuknál előzte meg végelszámolás a fizetésképtelenségi eljárást. 2012 első félévére ez az arány 66 százalékra nőtt. (A végelszámolások akkor fordulnak át felszámolásba, amikor az eljárás során kiderül, hogy a cég nem tett eleget fizetési kötelezettségeinek.) Ű

 A felszámolásba forduló végelszámolások 90 százaléka volt kényszer-végelszámolás, amit a cégbíróságok rendeltek el azokkal a cégekkel szemben, amelyek többszöri felszólításra és NAV vizsgálat ellenére sem tettek eleget adminisztratív kötelezettségeiknek.
 A kényszer-végelszámolások számának folyamatosan emelkedése előrevetíti a felszámolások további növekedését. Bár a jogszabály-módosítások folytán a kényszer-végelszámolások helyébe folyamatosan a kényszertörlési eljárás lép, még így is hónapokig növekedhet a felszámolások száma, magyarázta a folyamatot Tóth Tamás.
 Ezek után pedig arról, hogy az  ÉVOSZ megfigyelései és adatgyűjtése alapján állítható, hogy még a közbeszerzési piacon is fokozódik az elvégzett teljesítmények igazolása körüli vita, nagy értékű munkáknál is birtokon kívülre helyezik a közmegrendelők a kivitelezőket. Élve a feltétel nélküli bankgarancia adta lehetőséggel, a megrendelők a vitatott teljesítéseket sokszorosan meghaladó összegeket hívnak le a kivitelezők garancia keretéből. Mindez pedig nagyban hozzájárul  a szakmailag felkészült cégek tönkremeneteléhez, piaci ellehetetlenüléséhez.

A cégalapítás szabályozásának szigorítása miatt az első negyedévben történelmi csúcson, míg a második negyedévben 10 éves minimumon volt az újonnan létrehozott cégek száma. A szélsőséges kilengések után összességében 14 százalékos csökkenést regisztrálhattunk a 2601 új céggel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!