Hírek

2012.07.19. 15:45

Önkénteseket toboroznak a polgári védelmi szervezetekbe

Szombathely - Jelentkezőket vár a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a közeljövőben megalakuló önkéntes mentőcsoportba és a települési polgári védelmi szervezetekbe.

Simon Erzsébet

Toborzó akció indításáról számoltak be csütörtöki sajtótájékoztatójukon a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői, Kampel Oszkár, Lengyel Lajos és Poór Balázs. Elhangzott: az alaptörvény szerint a katasztrófa-védelem nemzeti üggyé vált. Az állampolgároknak joguk van a biztonságra, de annak megteremtésében maguknak is tevékenyen részt kell venniük, hiszen mára  alaptörvényben rögzített kötelezettséggé vált a polgári védelmi kötelezettség. Veszélyhelyzetben a katasztrófavédelem irányít és koordinál, ám személyi állománya kevés a károk elhárítására. Ezért az igazgatóság önkéntes alapú szervezetek megalakítását tervezi. Konkrétan az Őrség Önkéntes Mentőcsoportot, valamint a települési, területi polgári védelmi szervezeteket. Ide várják a jelentkezőket. Ahhoz persze, hogy egy esetleges katasztrófa esetén az önkéntesek helyt tudjanak állni, ki kell képezni őket. Kapnak megfelelő védőfelszerelést, munkaeszközt, egyenruhát, igazolványt.

Az önkéntes polgári védelmi szervezeteknek három csoportjuk lesz: vannak az önként jelentkező társadalmi és karitatív szervezetek, aztán olyan önkéntesek, akik a polgármester által meghatározott szervezetben teljesítenek szolgálatot, továbbá vannak az önkéntes mentőszervezetek, melyeknek a tagjai kifejezetten katasztrófavédelmi feladatok ellátását végzik. Az utóbbi két csoportba toboroznak most 18. életévüket betöltötteket. A hazafias munkára jelentkezni akár a települési önkormányzatnál, akár a Vas Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóságon, illetve a kirendeltségein lehet. Az önkénteseknek a szolgálatteljesítés ideje alatt kieső bérét, az utazási költségeit, és a segítő munkához kapcsolódó egyéb igazolt költségeit az elrendelő megtéríti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!