Így működik a szerencse-faktor - Eszenyi Enikő és Jordán Tamás a pódiumon

Persze nem gyakran fordul elő, hogy két Kossuth-díjas színművész -  plusz rendező, plusz színházigazgató - egy kávéházi szegleten beszélget egy órácskát, ráadásul közönség előtt. Ezúttal Jordán Tamás, a WS Színház igazgatója vállalja a kérdező szerepét - és aki válaszol: a Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő. Csak előbb gratulál Jordán Tamásnak és a szombathelyi nézőknek a szép, új színházhoz. Természetesen vannak személyes szombathelyi emlékei, többször is föllépett itt: például a Combok csókja című tangóestjével (amely nem csak azért emlékezetes, mert Eszenyi Enikő a tökéletességre törekvés jegyében egyenesen Argentínába utazott el a tangó lelkét megtapasztalni).

Jordán Tamás teóriája szerint a színész, a színházi ember pályájának alakulását kilencven százalékban a szerencse határozza meg, tíz százalék a tehetség. A beszélgetés célja tehát a tétel bizonyítása - vagy cáfolata. Az első nehézséget a szerencse fogalmának meghatározása okozza. Mert például az a tény, hogy 1974-ben nagy árvíz volt Csengerben - Eszenyi Enikő szabolcs-szatmári szülőhelyén -, egyfelől egyértelműen szerencsétlenség, végső soron viszont talán szerencse, hiszen az árvíz után döntött úgy a család, hogy továbblép: elköltözik Debrecenbe. Ez az a város, ahol Eszenyi Enikő és a színház egy életre összetalálkozik. Debreceni gimnazistaként színházi stúdióba jár, statisztál Pinczés István rendezőnél: "Cserhalmi Gyuri édesanyja próbál énekelni tanítani." És operát néz, sokat. A nagyapja, Eszenyi Sándor miatt, akit ugyan személyesen nem ismerhetett, de sokat hallott róla. Pedagógus volt (ahogy a családban szinte mindenki), szakfelügyelő, operarajongó, magyarnóta-szerző (díjat is kapott érte), egyszóval tehetséges, művelt, sokoldalú személyiség. Szó volt arról is, hogy esetleg róla nevezik el a csengeri általános iskolát - de aztán mégsem így történt. Pedig tényleg szép lett volna.

Csengeri gyerekkor, debreceni kamaszkor, budapesti főiskolás évek. Ahogy ez a szédítő pálya elindul. (Vagy beindul.) Eszenyi Enikő segít: tulajdonképpen már az is fontos szerencse-faktor, hogy az ember melyik évben születik - vagyis mikor jelentkezik a színművészeti főiskolára. Főleg, ha mindjárt föl is veszik. Hiszen bizonyára egészen másképpen alakul minden, ha nem a legendás Horvai István-Kapás Dezső-tanárpáros indít akkor osztályt; ha az első rostán nem Marton László (Eszenyi Enikő elődje a Vígszínház igazgatói székében) engedi őt tovább; ha nem jár egy osztályba Kaszás Attilával, ha Horvai nem kettejükre osztja a Csongor és Tündének azt a bizonyos jelenetét az első főiskolás év végén (még a diploma előtt megkötött, hosszú házasság lett a színpadi szerelmi vallomás vége) - de ez mind-mind megtörtént. Itt vegyünk egy kis levegőt, aztán folytassuk a vígszínházi szerződéssel. Micsoda szerencse, hogy kezdő színésznőként együtt lehet a legnagyobbakkal: Törőcsik Maritól Tábori Nórán át Ruttkai Éváig, Páger Antalig és Darvas Ivánig. Az emberileg-színészileg szuperlatívuszokkal illetett Ruttkai Évával a Pesti Színházban (a Víg játszóhelye) a Tangó próbaidőszakában együtt is öltözik. Mert nincs elég öltöző, Eszenyit kiteszik a fodrásztárba, de Ruttkai ezt nem nézheti: "Hol a gyerek?" (Több mint harminc év köztük a korkülönbség.)

És Eszenyi Enikő egyszer csak felnőtt. Évek óta nemcsak színészként, hanem rendezőként is magasan jegyzik; itthon és külföldön (USA, Szlovákia, Csehország) egyaránt.  (Debütáló rendezése a ma már nyugodtan legendásnak mondható Leonce és Léna volt, Pap Verával és Kaszás Attilával.)

Megszállott színházi ember, legújabban a patinás és méreteiben is nagy Vígszínház igazgatójaként kell helytállnia. Nem véletlen, hogy Jordán Tamás SzínházSzerda-zárszava így szól:  "Manapság estéről estére ezerhétszáz nézőt leültetni - egészen biztosan nem szerencse dolga." Szombathelyi színigazgatóként ő aztán pontosan tudja.

A SzínházSzerda-délutánok rendszerint öt órakor kezdődnek, hatig tartanak. Az Eszenyi-Jordán-beszélgetés már az első fordulóban se akart véget érni - hiszen annyi mindenről lehetett volna beszélni még. Ráadásul kinn várakozott az első körben kinn rekedt közönség. Nézőt elküldeni pedig nem szabad: úgyhogy Eszenyi Enikő javaslatára hat után néhány perccel kezdődik a második felvonás. (Megint elölről?)