Hírek

2012.09.03. 14:11

Kétszázan kezdték el tanulmányaikat a képzési központban

Szombathely - Hétfőn kezdődött el az új tanév a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Szombathelyi Képzési Központjában.

Kozma Gábor

Kétszázan tettek esküt

A Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola szombathelyi tagintézményében, vagyis a Jókai úti képzési központban hétfőn tartották a tanévnyitót. A ceremónián részt vettek a város és a megye vezetői, valamint elismert oktatási és egészségügyi szakemberek is. Kétszáz első évfolyamos diákot köszönthettek, akik az eskü letétele után az intézmény polgáraivá váltak. A hallgatókat köszöntötte dr. Puskás Tivadar szombathelyi polgármester, Kovács Ferenc megyei közgyűlési elnök, valamint a megyei kormánymegbízott képviselője.

A pécsi egyetem részéről dr. Oláh András egyetemi docens, tanszékvezető, általános és stratégiai dékánhelyettes mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta, hogy a pécsi egyetem egyik erőssége a négy képzési helyszín. Közte a szombathelyi, amelynek, szavai szerint, van jövője és elkötelezettek az itteni képzés további fejlesztése mellett. Már csak azért is, mert már most, de a jövőben még inkább nagy szüksége lesz az országnak a magasan képzett, elkötelezett szociális-és egészségügyi szakemberekre.

- Szombathelyen az elmúlt évben a korábbinál több oktató kezdhette el munkáját - fogalmazott Oláh András. - Ez is jelzi, hogy Szombathely fontos Pécsnek. Az itteni intézmény mindig is magasan képzett szakembereket bocsátott ki. Azon vagyunk, hogy ez folytatódjék, lehetőség szerint fejlesztve az oktatás minőségi hátterét is. Nem titok, hogy akadnak gondok is. Itt említeném, hogy idén nem indult el a levelező-képzés. Végül köszönet a képzési központ, a város és a megye vezetőinek, személyesen is dr. Puskás Tivadarnak, hogy most 200 elsőst köszönthetünk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!