Az Ungaresca évzáró műsora a sportházban

Bejutottunk a szépség kertjébe az Ungaresca estjén, amely – ahogy a cím is erre utalt – a hagyományozódást mutatta be, az „Apáról fiúra” szálló táncot. Megjelentek benne a gyerekek és az öregek is, demonstrálva, hogy ez egy folyamat, és hogy a táncosok köre egy nagy családhoz hasonlít. A folklórszámokból összeállított műsort vetített háttérképekkel színezték, amelyek az adott tájegység egy-egy hangulatos elemét ragadták ki, illetve olyan szövegek hangzottak el, amelyek a magyar néptánc, népzene értékét, helyét határozták meg a világban. Szokásosan a Boglya zenekar kísért, ám Földesi János, a neves bőgős ezen alkalommal leült brácsázni felesége, a hegedűs Rózsa mellé, a bőgőt pedig fia, ifjabb Földesi János nyűtte. Kétszer játszottak önálló zenekari számot, hogy a táncosok szusszanhassanak egyet: a műsor első felében magyarszováti, a másodikban kalotaszegi muzsikát húztak.

Ungaresca Táncegyüttes folklórszámokból összeállított évzáró műsorát a sportházban láthattuk. Fotó: Benkő Sándor

Láttunk bukovinai, bonchidai (román és magyar), feketelaki, somogyi táncokat – Horváth Győző koreográfiáiban, testvére Csollányné Horváth Krisztina somogyi karikázót hozott az összeállításba. Édesapjuk, Horváth János 1985- ben készítette a vidám zempléni koreográfiát, árnyképekkel, táncos poénokkal.

A szünet után a Horváth testvérpár közös munkájával, küküllőmenti táncokkal nyitott a második rész, majd Antal László Csallóköztől Mátyusföldig című koreográfiájában a seniorok sodorták magukkal a nézőket – életkorukat meghazudtoló fantasztikus vitalitással. Szabolcs–Szatmár megyéből, Tyukodról ered Molnár Péter „Meghót az öreg Szopodi” című száma, amely megnevettette a közönséget vaskos népi humorával. Varga Zoltán koreográfiája a szlovák és magyar táncok keveredését mutatta, Csollányné Horváth Kritszina és férje Csollány Csaba közös, új koreográfiája kalocsai táncokat dolgozott fel. Együtt táncoltak benne a kicsik és a nagyok, a pörgés-forgásban a látványos – ma ismét divatossá váló – gyönyörű színes hímzéseket is megcsodálhattuk. Közel ezer ember kísérte nagy örömmel, tapssal a zárószámot.

„Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy egy nép kultúráját ne a cserepei, hanem összefüggései alapján vizsgálhassuk, hogy ami a felületes szemnek első pillantásra netán népiesnek tűnik, alaposabb szemrevételezés után a mindenkiben élő közös emberire utalhasson.” (Csoóri Sándor)