Hírek

2013.01.16. 12:56

Havi 28 ezer forintból kellene kijönnie

Szombathely - Nyári Mária 68 évesen, több súlyos betegséggel kénytelen együtt élni. Havi 28 ezer forintból kellene kijönnie, ám ebből az ételre sem futja.

Bajdó Bettina

Forgács Károlyné, a Hárofit Egyesület elnöke hívott minket telefonon, hogy egy nagyon rossz sorban élő idős nő kért tőle segítséget.

Nyári Máriát az éhség vezette egy segélyszolgálathoz, ahonnan - étel nélkül - továbbküldték a Hárofit Egyesülethez. Szerdán meglátogattuk a Szentkirályon élő nőt, aki egy szoba-konyhában éli mindennapjait. Víz, tűzifa és étel nélkül.

- Annyira szégyellem magam, hogy ide jutottam - törölgeti könnyeit a 68  éves nő. - Nyolc gyereket neveltem fel, gondoztam az édesanyám és az anyósom is. Az élet úgy hozta, hogy a híd alatt is éltem majdnem két évig. Aztán összeszedtem magam, csigákat gyűjtöttem, azokat adtam el. Ebből a pénzből tudtam megvenni ezt a házat. Azóta is törlesztem, havi hatezer forint, már csak pár hónap van hátra.

Nyári Mária végig a könnyeivel küszködve beszélt nehéz életkörülményeiről, s az éhezéséről. Fotó:  Szendi Péter

Az idős asszony nyugdíjat nem kap, havi 28 ezer forintból él. Ebből a rezsire és a törlesztésre elmegy 10 ezer forint. Többféle betegsége van, gyógyszereket szed, ezek  támogatással együtt  háromezer forintba kerülnek. - A kezeim is odavannak, mosnom kellene, de sajnos nincs mosógépem - folytatja az idős nő.

- A legrosszabb, hogy ételre sincs pénzem. Pedig cukorbeteg vagyok, ennem kellene. Nem akartam segítséget kérni, de nem bírtam tovább az éhezést. Ne haragudjanak, hogy ilyen körülmények között élek, de a szegénységet nem lehet titkolni.

A nő segítségére sietett a Pálos Károly Családsegítő Szolgálat, ők gondozót küldtek, s ebédet is visznek neki. Az önkormányzattól is ígértek segítséget, ehhez a szükséges papírokat már kitöltötték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!