Hírek

2013.04.20. 14:50

A rendőrség napja

Leginkább a gyerekeknek szerzett örömet a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a szombati nyílt napon.

Simon Erzsébet

Az érdeklődők különféle bemutatókon ismerkedhettek a rendőrség munkájával és eszközeivel. Hagyományosan Szent György-nap tájékán tart nyílt napot a megyei lakói számára a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. Szombaton a Söptei úti objektumba várták az érdeklődőket számos bűnügyi és rendészeti szakterületet érintő bemutatóval, különféle programokkal. Sokakat vonzott a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mobil laborjának, vagy éppen a Készenléti Rendőrség V. Bevetési Főosztály VII. Bevetési Osztályának intézkedés-taktikai bemutatója.

 


A gyerekek nagy örömmel vették birtokba a különféle rendőrségi gépkocsikat, motorokat, s előszeretettel próbálták ki a szirénát, a hangosbeszélő szerkezetet. A fegyverek ugyancsak népszerűnek bizonyultak: a géppuskát, légpuskát, pisztolyokat kézbe is vehették, s lőhettek is vele az érdeklődők. Egy alig kétéves fiúcska rendkívül büszkén tekintett körbe, miután apai segítséggel meghúzhatta a nála nagyobb fegyver ravaszát. De nem csak a „zsenge korú erősebb nem” képviselőit ejtette foglyul a sok látnivaló.

 

 

Németh Fannit a régi múzeumi tárgyak „tapintó tárlata” érdekelte, s voltak, akik próbára tették a tudásukat a kerékpáros ügyességi versenyen, s KRESZ-tesztet is kitöltöttek. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ünnepi állománygyűlést is tartott ez alkalomból, ahol díjakat, elismeréseket is átadtak. A tavaly alapított Vas Megye Rendőrségéért díjat dr. Krecskó Erika, a Vas Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat igazgatója, illetve a Vas Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége kapta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!