Hírek

2013.07.21. 22:00

Szabad-ötletek, szabad ég alatt – József Attilával és Jordán Tamással

Bár a 80-as évek közepe óta több százszor elmondta (pontos nyilvántartást nem vezet), arra még soha nem volt példa, hogy pszichiátriai intézetben, ráadásul a szabad ég alatt álljon ki a közönség elé a Szabad-ötletek jegyzékével Jordán Tamás. Most ez történt.

Ölbei Lívia

A Kemenesaljai Egyesített Kórház pszichiátriai rehabilitációs osztályán, a dr. Nagy László vezetésével működő intaházi intézetben augusztus 25-éig tart nyitva (tényleg nyitva, bárki megnézheti) az a kiállítás, amely a nevezetes lipótmezei anyagból – jelenleg MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény – válogat, Kitörés címmel. Eredetileg ez a kiállítás szolgált volna egyszeri, alkalmi díszletként Jordán Tamás József Attila-estjéhez, plasztikusan kijelölve ezzel művészet és pszichiátria „találkozási pontját”. Hiszen a sokáig szamizdatban terjedő (mert a hivatalos József Attila-képnek ellentmondó), sok vitát kavart Szabad-ötletek jegyzéke „kórleletként” és művészi alkotásként egyaránt fölfogható.

A terem körülbelül negyven fő befogadására képes, ennél jóval nagyobb volt az előzetes érdeklődés. Most együtt készülnek a Szabad-ötletek két ülésben meghallgatására az intaházi intézet lakói, laikusok és szakmabeliek. (Ami persze mindössze azt jelenti, hogy mindjárt egyszerűen közönség válik belőlünk: minden színházi előadásra magunkat, a saját bőrünket visszük, bárhonnan érkezzünk.) Itt van például Erős Ferenc professzor, aki tanulmánnyal járult hozzá a Miért fáj ma is címmel (a fordulat a Szabad-ötletekből való), Az ismeretlen József Attila alcímmel 1992-ben megjelent kötethez, amely utat nyitott a „paradigmaváltáshoz” József Attila megítélésében.

Jordán Tamás, itt még az Intaházán augusztus végéig látható lipótmezei tárlaton, a Szabad-ötletek – és szabad ötletek– napján (Fotó: Kiss Teodóra)

Aztán az utolsó pillanatban majdnem minden másképpen alakul: végül egy lélek sem foglal helyet a kiállítótérben. Helyette életbe lép a hely (park, fák, tapintható levegő, fölöttünk a tágas üvegbura), a helyzet (a meleg nyári este) spontán dramaturgiája. Jordán Tamás körülnéz és fölveti, hogy mi volna, ha a közönség székestül kitelepülne (kitörne) a fűre, a szabadba. Gyorsan kiderül, hogy a kiállítótér előtt húzódó, egyszerre nyitott és zárt tenyérnyi hely olyan, mintha direkt hasonló alkalmakra találták volna ki. A széksorok karéjával (egy kicsi ölelés) szemben van egy pad, amely mindjárt szerepet kap a játékban; amelyhez viszont hozzátartozik az évek során legendává-történetté-hálaadássá kristályosodó személyes bevezető is. Mi más volna, ha nem személyes?

A fájdalmas, gyerekesen trágár, végletesen kétségbeesett, kölykösen játékos, önmaga létének igazolását (hol máshol) a másikban kereső József Attila-szöveg által Jordán Tamás önmagáról, vagyis rólunk beszél (együtt és külön). Csak előbb sztorizik egy kicsit, mintha versekkel megrakott stand up-estje következne; de hát stand up lesz ez is, ráadásul versekkel. Mert a 80-as években a Radnóti Színház hogyan kapott volna engedélyt a Szabad-ötletek bemutatására: József Attila-versek közé kellett rejteni a pszichoanalitikus naplót (anyagot, szabadverset – ki hogyan nevezte). Jordán Tamás gyónásnak mondja. És erről nem ejt szót, de a Radnóti híres „fejhallgatós előadásának”, vagyis neki magának is szerepe van abban, hogy végül nem volt értelme az értelmetlen titkolózásnak: a Szabad-ötletek jegyzéke végre könyv formájában is megjelent. (Azért az utószóban ott van Stoll Béla elképedésre utaló megjegyzése: „Közben a szöveget színházban (!) is előadták (fejhallgatóval lehetett hallgatni...).” Nem csak lehetett: alkalomadtán lehet most is.

Intaházán nincs fejhallgató, és nincs színházterem sem. Nincs határ, miközben a „teljes egyesülésre” vágyó József Attila azzal a fölismeréssel küzd, hogy „hiszen mindennek, mindenkinek van határa” („talán nincs is az, amit akarok”). Minden előadás (minden jó könyv stb.) minden újabb alkalommal úgy ugyanaz, hogy más. A hely most óhatatlanul fölerősíti, különös fénytörésbe helyezi a Szabad-ötletek „páciens-analitikus” alaphelyzetét („nem a Gyömrőinek gyógyulok meg, hanem magamnak”). A szabad térben fölerősödik a színészi és költői játékosság is: aki önmagát keresi, nem lehet más, csak komédiás.

De ha volna teljes egyesülés („azonban nincsen”), ennek az estének egy-egy pillanata azért hasonlítana hozzá. Mi múlt el, mi volt, egyszer volt, hol nem volt.

 

Aki ezeket írta mérhetetlenül

"Az a szerencsétlen, aki ezeket írta mérhetetlenül áhitozik szeretetre, hogy a szeretet vissza tartsa őt oly dolgok elkövetésétől, melyeket fél megtenni. Őt olyasmiért verték, amit soha nem tett volna, ha szerették volna. Ő az a gyermek, akit nem szerettek s akit ezen kivül azért vertek, mert nem tudták elviselni azt, hogy nem szeretik. Igy kivánja ő a szeretetet azért hogy ne bántsák." (Atlantisz Kiadó, Medvetánc-sorozat, Budapest, 1990)

Ezek is érdekelhetik