Hírek

2013.09.27. 18:03

Jónak ígérkezik az idei bor

A jégverés ellenére a Vashegyen is lesz újbor az idén, a Ság hegyi és a kőszegi szőlősgazdáknak pedig igazán nincs okuk panaszra.

Nagy Ildikó

Bár a június 22-én, 23-án érkezett jég a 250 hektárból 100 hektárnyi szőlőt elvert a Vashegyen, azért lesz újbor a pincékben. Hatos István, a Kőszeg és környéke - Vaskeresztes és környéke hegyközség hegybírója érdeklődésünkre elmondta, hogy a korai fajtákat (rizlingszilváni, oporto, zweigelt) már leszüretelték a gazdák, méghozzá jó, 16-20-as cukorfokkal.

Következhet a kékfrankos és a többi kékszőlő szedése, a jégveréstől sérült szemek ugyanis könnyen az őzek zsákmányaivá válhatnak.- A hegy azon részein, ahol kevésbé károsodtak az ültetvények, még próbálnak várni a szürettel. Napsütés, alacsony páratartalom, enyhe légmozgás: ez tenne most jót a szőlőnek - jegyzi meg a hegybíró.

Hatos István hozzáteszi: a korábbi években is volt kisebb-nagyobb jégkár a vashegyi szőlőültetvényeken, a júniusihoz hasonlóra azonban a kilencven éves gazdák sem emlékeznek.

- A természet az idén megadott mindent ahhoz, hogy jó borok szülessenek- mondja Fehér Tamás Ság hegyi borász, aki szombaton  kezdte meg az olaszrizling szedését. Persze a szüret már korábban megkezdődött: az új fajtákkal szívesen kísérletező celldömölki borász ugyanis augusztus 23-án szüretelte a Valentint. 

- Ez a szőlőfajta tulajdonképpen a cserszegi fűszeres unokája, amely (az ugyancsak a cserszegiből eredeztetett) nektár és a zenit keresztezéséből született. Ezt a szőlőt 18,5 fokos cukortartalommal és 7 ezrelékes savtartalommal szedték le a tőkékről, és a fejtés és a derítés után immár palackérett állapotban pihen a pincében.- Két héttel ezelőtt Cserszegtomajon, a keszthelyi egyetemhez tartozó kutatóintézetben bemutattam a Valentinból készített újbort, amely elnyerte a szakemberek tetszését. A tanszékvezető biztatott is, hogy nevezzem be az újborok országos versenyére. Hát, majd meglátjuk - büszkélkedik a gazda.Leszüretelték a Pátriát is, amely az olaszrizling és a tramini keresztezéséből született.

Ugyanez a helyzet a  Rozáliával, a Pátria ikertestvérével, amely az olaszrizling és a piros tramini gyermeke. A különbség az a két szőlőfajta között, hogy míg a Pátriából készített borban az olaszrizling jegyei hangsúlyosabbak, a Rozáliában a piros tramini jegyei uralkodnak. Mindkét fajtából készülő bor jónak ígérkezik az idén.  

- A Pátriát 19-es cukorfokkal szüreteltük, és szerencsére a savai sem égtek el. Ezt a nagyon hálás fajtát 1994-ben ültettem és 1999-ben szüreteltem először, és kedvező tapasztalataim vannak vele kapcsolatban. Úgy vettem észre, hogy ízében, zamatában felülmúlja az olaszrizlinget, ráadásul nem hajlamos a rothadásra, így csapadékos őszben is szépen beérik - jegyzi meg Fehér Tamás. A Ság hegyi borász beszél arról is, hogy szerencsére az idén nem kell cukrozni a borokat. Fehérék szombaton csak belekóstoltak az olaszrizlingbe, a szüretet holnap újult erővel folytatják - reményeik szerint ragyogó napsütésben.

- A kőszegi ültetvényeket szerencsére az idén elkerülte a jég - mondja Stefanich Kornél kőszegi szőlősgazda, akinek évről évre szebb borok kerülnek ki a pincéjéből. Így a kőszegi ültetvényeken is szépek és egészségesek a fürtök, bár a nyár végén volt ok egy is aggodalomra.- Júliusban és augusztus első felében egyáltalán nem esett eső, és féltünk, hogy nem híznak kellően a szemek. Aztán megérkezett a csapadék, és szerencsére a várva várt eső után még volt idejük hízni a szemeknek, így a korábban szedett (főleg fehér) fajták esetében is elégedettek a gazdák a lékihozatallal.

Stefanich Kornélék már leszüretelték a chardonnayt, amely 17,5 cukorfokot produkált az idén. Következhetnek a tradicionális kőszegi kékek:  a zweigelt, a blauburger, majd később a kékfrankos, a pinot noir, a cabernet sauvignon és a cabernet franc. A kőszegi szőlősgazdák ezen a hétvégén azonban a város legnagyobb őszi rendezvényére, a szüreti felvonulásra és mulatságra koncentrálnak, majd az igazi, nagy  szüret után mindent megtesznek azért, hogy Szent Márton napján elégedetten kóstolgathassák egymás újborait.



Ezek is érdekelhetik