Hírek

2013.09.13. 11:17

Nem minden iskola tud megfelelni az új elvárásoknak

Több újdonsággal vágtak neki a közoktatási intézményekben az új tanévnek. Bevezették a hit- és erkölcstan oktatását, s felmenő rendszerben egyre többen tornáznak heti öt alkalommal. Ez utóbbit nem minden iskolában sikerül zökkenőmentesen megoldani.

Bajdó Bettina

Az idei iskolakezdés számos változást hozott a diákok életében, az egyik ilyen, hogy elvileg délután négy óráig kötelező bent maradni az iskolában. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint ugyanis a köznevelési törvény előírja, hogy az általános iskolákban a foglalkozásokat úgy kell megszervezni, hogy azok legalább délután négy óráig tartsanak, a részvétel pedig kötelező, méghozzá az összes általános iskolai évfolyamon. Igaz, az iskolaigazgató a szülők kérésére felmentést adhat, de csak akkor, ha az adott intézmény nem egész napos iskolaként működik.

Változás, hogy az elsősök hittan- vagy erkölcstanórán vesznek részt, amelytől azt várják, hogy az erkölcsi és életvezetési problémák kezelésére készíti majd fel a tanulókat. Több évfolyamon kötelező a heti öt testnevelésóra, ráadásul a menzán is egészségesebb ételt kapnak a diákok. Emellett a meditáció alapjainak elsajátítását is kötelezővé tették: a testnevelésórákon kell tanítani a meditációt és a relaxációt, az elsősöknek napi tíz percben, míg a középiskolában már napi fél órában. Az most már látszik, hogy nem minden iskolában tudnak maradéktalanul megfelelni az elvárásoknak.

A Bolyai János gyakorló általános iskolában és gimnáziumban nem okozott gondot a mindennapos testnevelés bevezetése (Fotó: Szendi Péter)

A héten Károly Frigyessel, a Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatójával a gyerekeket érintő legfontosabb változásokról beszélgettünk. Elmondta, hogy náluk a hit- és erkölcstan bevezetése zökkenőmentesen ment, a legtöbb tanulójuk délelőtt vesz részt ezeken a tanórákon. A mindennapos testnevelés terén is történtek változások, az iskolában ezeket az órákat próbálták úgy szervezni, hogy beleférjenek a délelőtti tanmenetbe. Olyan új utakat próbáltak keresni, hogy ne forduljon ellentétes irányba az ehhez való hozzáállás. Vagyis továbbra is az egészséges életmódra való nevelésre ösztönözzék a diákokat úgy, hogy közben új sportolási formákkal is megismerkedhessenek. Náluk ezekhez adottak a feltételek, az iskola jól felszerelt, de még így is nagy anyagi ráfordításra volt szükség, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Ezt azonban nem minden iskolában tudják finanszírozni.

A Szombathelyi Neumann János Általános Iskolában például gondot okoz a mindennapos testnevelés - tudtuk meg Csapó Erzsébet igazgatótól. Hozzátette, az órákat megtartják, a tanulók elhelyezésével vannak problémák.

- A testnevelésórákat be tudtuk ütemezni a tantervünkbe - folytatta az igazgató. - A helyünk azonban szűkös. Az a szerencsénk, hogy az első három évfolyamos diákok úszni járnak, s ezek az órák is beleszámítanak az előírt mennyiségbe. Ráadásul, amíg ők úsznak, addig a tornatermet tudjuk másokkal is használni. Igazából a tornatermünk nagyon kicsi, csak egy osztály befogadására képes. Ezen kívül pedig van még egy tükörtermünk, mely igencsak szűkös. Erre a két teremre pedig van ötszáz gyermekünk. Ez nem elég. Van egy terem, amit éppen most alakítunk át, várhatóan a hideg évszakra el is készül. Ezt korábban tanteremnek használtuk, nem túl nagy. De lesz benne védőháló és rács is, így a gyerekek akár labdázhatnak is majd benne. Ez azonban még nem oldja meg a problémákat.Az igazgató elmondta még, hogy kéréssel fordultak a város felé. Az év során szeretnék, ha 228 órát az Aréna Savariában tarthatnának meg, ez megoldaná a gondokat. Jelenleg éves szinten 10 óra jár az arénában az iskolásoknak, ez semmire nem elég.

A Neumann iskolába ötszáz gyermek jár, a tornaterem kicsi, most keresik a lehetőségeket a mindennapi órák megtartásához (Fotó: Horváth Csaba)

- Remélem, hogy meghallgatja a kérésünket a város - emelte ki az igazgató. - Ha nem, akkor a rossz idő esetén a gyerekeknek a folyosón kell majd tornázniuk. Egy megoldás még lehet, télen a korcsolyapályán is tarthatunk majd órákat, ám ezért a szülőknek fizetniük kell. A többi újítást könnyebben be tudtuk vezetni. A hit- és erkölcstanórákat zökkenőmentesen megoldottuk. Csupán pár olyan tanuló van, aki kisebb felekezethez tartozik, ők majd a gyülekezetnél vesznek részt az órákon. Nekik azt ajánlottuk, hogy üljenek be az erkölcstanórákra, egyiküknek sem árt majd. Természetesen jegyet nem kapnak majd érte. Nem működünk egész napos iskolaként, a szülőkkel éppen most folynak az egyeztetések, hogy ki igényli a felügyeletet.

 

Javulhatnak a képességek

Szeretek sportolni, s tudom, hogy mennyire jótékony hatással van a szervezetünkre. Jó dolog, hogy a testnevelésóra részeként kötelező az iskolai relaxáció. A tizenévesek 37 százalékánál ugyanis jelentkeznek stressztünetek: fáj a fejük, a gyomruk, és 60 százalékuk panaszkodik fáradságról. A relaxáló gyakorlatok javítják a gyerekek koncentráló- és problémamegoldó képességét. Örülök, hogy ösztönözni próbálják a fiatalokat arra, hogy minél többet mozogjanak. Azonban a legtöbb iskolában gondot okoz a mindennapos testnevelés bevezetése, mivel nincsenek meg hozzá a feltételek. Pedig  egyelőre nem minden évfolyamnak kell minden nap testnevelésórára menni, majd 2015/2016-os tanév lesz az első, amikor mindenkinek kötelező lesz. Már most is nehéz koordinálni az órákat, mi lesz, ha minden gyereknek naponta tornáznia kell?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!