Hírek

2013.10.07. 08:13

A szombathelyi belváros újabb része újulhat meg

Szombathely is egyike annak a négy nyugat-dunántúli nagyvárosnak, amelyeknek az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében lehetősége nyílik városrehabilitációjának folytatására; az 1,6 milliárd forintos részben uniós, részben hazai forrásból 412 millió forintot fordíthat egy kiemelt projektjére a vasi megyeszékhely.

MTI

Mint Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere bejelentette: felújítanak és energetikailag is korszerűsítenek egy olyan leromlott állagú 52 lakásos társasházat az Óperint utcában, amelyben önkormányzati tulajdonú szociális bérlakások vannak.

Ugyancsak ebből a pályázati forrásból felújítják egy evangélikus és egy református templom homlokzatát, fejlesztik a zöldterületeket is a városrészen, korszerűsítik a területen lévő gyalogos átkelőhelyek megvilágítását, valamint egy körforgalmú csomópontot is kiépítenek a  Körmendi út, Kálvária utca és Dózsa György út jelenleg rendkívül balesetveszélyes kereszteződésében.

A komplex és integrált program keretében a projekthez kapcsolódóan az evangélikus és a református egyház olyan képzéseket indít a városrészben, amellyel az ott lakók munkaerőpiaci helyzetén és életkörülményein igyekeznek javítani, illetve a nehezebb anyagi helyzetben lévő családok gyermekei számára nyári gyerektáborokat is szerveznek majd - közölték az egyházak képviselői.

A kivitelezés jövő tavasszal kezdődik és várhatóan 2015 áprilisának végén fejeződik be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!