Egyre agresszívabbak a tavainknál élő hattyúk

- A bütykös hattyú napjaink egyik legvitatottabb madárfaja. Szakemberek vitatják őshonosságát, terjeszkedésének folyamatát, más vízimadarakhoz való viszonyát - néha más madárfajokat elzavar fészke környékéről - és ennek természetvédelmi vonatkozásait - mondja dr. Gyurácz József, a Nyugat - magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Karának dékánja.

Gyurácz József előadást tart. Fotó: archív

- Az irodalmi adatok alapján egy biztos: az 1970-es éveket megelőző száz esztendőben csak telepített példányok költöttek hazánkban. Az is bizonyított, hogy a huszadik század második felében az első természetes úton fészkelő pár 1970-ben fészkelt Magyarországon, a Fertőn. Ezt követően a Dunántúlon, így a vasi vizeken is egyre gyakoribbá vált, különösen a vonulási és a telelési időszakban. A Magyarországon fészkelő állományt jelenleg 270-300 példányra becsülik, amit egyes szakemberek soknak tartanak és az állomány csökkentését tartják indokoltnak természetvédelmi szempontból. Az úszó, repülő nagy hófehér bütykös hattyúk látványa azonban sok ember számára esztétikai élményt nyújt, a madarak más fajokéhoz képest viszonylag könnyen megfigyelhető viselkedése például fiókanevelése, táplálkozása is érdekes. Az intelligens hattyúk azt is hamar megtanulják, hogy az ember mikor nem jelent rájuk veszélyt és a táplálékot is elfogadják tőlük, különösen téli, táplálékhiányos időszakban. Azonban emberi segítség nélkül is meglennének, mert a hattyúk délebbre repülnek a hideg, fagyos időjárás elől. Maria Wieloch lengyel ornitológussal, a bütykös hattyú nemzetközileg elismert kutatójának véleményével értek egyet, aki azt tanácsolja, hogy a bütykös hattyú állományát sem negatívan - például a madarak lelövésével - sem pozitívan - etetéssel - befolyásolni nem szabad. Ha a madarakat nem etetjük, a természetes kiválasztódás megoldja helyettünk az állományszabályozás kérdését, hiszen kevés táplálék esetén, valamint a hosszan tartó hideg telek után csak a legjobb kondícióban lévő hattyúk maradnak életben -teszi hozzá a szakember-

Bogáti András a Magyar Madártani Egyesület tagja, polgári természetőr is jól ismeri ezt a madárfajt. A Csónakázótónál kialakult helyzetről pedig megvan a véleménye.

- Természetes viselkedés az "agresszió", mivel védik a területüket revírjüket. Örökös párkapcsolatban élnek így a másik madarakat is elűzik maguk mellől - ecseteli Bogáti András.

- Az Abért-tónál is problémát okozott az etetésük,mert ott is táplálékot keresve az emberek-autók kapcsolatát jegyezték meg. Én úgy gondolom, semmiképp nem szabadna etetni őket, mert ezáltal felborítjuk a természetes életvitelüket és ezért történik az adott helyen lévő túlzsúfoltság, ami ide vezet. Több támadásról hallottam már, amelyet ezek a madarak okoztak, szerencsére sérülést nem okoztak. Mivel 20-22 kilogrammos madarakról beszélünk,  könnyen kiszorítják a náluk kisebb fajokat.

András azonban úgy vélekedik, nem csak ilyen jellegű problémák vannak ezekkel a madarakkal.

- Sajnos volt már rá példa, hogy horog vagy damil akadt hattyúra. Ilyen esetekben gyakran hívnak mentéshez. Tavaly télen pedig a vízbe fagyott egy madár. Ez általában azoknál a példányoknál fordul elő, amelyek már legyengültek, betegek.

Farkas Eszti jegyzete

Sosem felejtem el, amikor egyszer a családdal a Balatonnál nyaraltunk, míg a többiek békésen heverésztek a fűben, engem kinézett magának egy - tízéves koromban még - hatalmasnak tűnő hattyú. A hosszú nyakú madár e kezdett úszni utánam a vízben. A többiek pedig békésen heverésztek, tudomást sem véve arról, hogy én az életemért küzdöttem. Megértem a hattyút, én sem tudtam volna ellenállni a helyében annak a kacsás gumimatracnak, amit végül is önszántamból, nem azért mert kényszerített volna, neki adtam. De kifl csücsköt ezek után csak a kacsák kaptak!