Hírek

2013.10.20. 15:25

Kistérségi díjazottak

Répcelak - Díjazta a sárvári kistérségi társulás elnöksége azokat, akik kiemelkedő munkájukkal előbbre viszik a településüket.

Simon Erzsébet

Idén Répcelak adott otthont a Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás díjátadó ünnepségének szombaton.

Patyi Elemér, a kistérségi társulás elnöke köszöntötte a megjelenteket: polgármestereket, jegyzőket, kitüntetetteket. A rendezvény háziasszonya, műsorvezetője Kocsis Korinna szépségkirálynő volt.

Még 2009-ben alapította a díjakat a kistérségi társulás tanácsa a közélet, az oktatás, az egészségügy, a közművelődés, a sport, a közbiztonság, a szociális szféra területén tevékenykedők elismerésére. Három díjat a kistérségben élő és alkotó, maguk után kiemelkedő életművet hagyó személyekről neveztek el. Radó Kálmán nevét viseli a közéleti díj, Lábodi Zoltán nevét a közművelődési díj, Horváth Zoltánról sportdíjat, Sztupa Lajosról gazdasági díjat nevezett el a testület. Az idén összesen negyvenhat személy példás tevékenységét, hasznos munkáját ismerték el.

Radó Kálmán Kistérségi Közéleti Díjat tizenöten vehettek át, köztük Aigner Géza plébános, dr. Galántai György volt szelestei polgármester, a Sárvári Járási Hivatal vezetője, a nicki Fergeteg Közhasznú Néptánc Egyesület. Sárvári Kistérség Oktatásáért Díjat négyen kaptak, például a sárvári Csikós Györgyné, a város mazsorett együttesének vezetője, s az Ikervári Általános Művelődési Központ Igazgatója, Pásti József. A Sárvári Kistérség Egészségügyéért Díjban ketten részesültek. A Lábodi Zoltán Kistérségi Közművelődési Díjat hárman vehették át, köztük Csorba Jánosné, a répcelaki Művelődési Otthon és Könyvtár nyugdíjba vonuló munkatársa. Horváth Zoltán Kistérségi Sportdíjat négy személy és a Sárvári SAKK Club SE Petanque Szakosztálya érdemelt. A Sárvári Kistérség Közbiztonságáért Díjban négyen részesültek, így Nagy Norbert is, aki a Vasegerszegi Polgárőr Egyesület elnöke. A Sárvári Kistérség Szociális Díját a jákfai óvoda dajkája, Berényiné Horváth Zsuzsanna vehette át. A Sárvári Kistérség Polgárainak Szolgálatáért Díj tíz köztisztviselőhöz, illetve közalkalmazotthoz került, köztük van Ruzsics Györgyné, a zsédenyi polgármesteri hivatal hivatalsegédje, Fekete Szabolcs csényei önkormányzati képviselő, fafaragó, s Takács Ferencné, a Nyőgéri Közös Önkormányzati Hivatal igazgatási előadója. A Sztupa Lajos Kistérségi Gazdasági Díja vasegerszegi Molnár Sándor és a rábapatyi Varga József részesült. E díjat posztumusz kapta meg az idén nyáron elhunyt nyőgéri Pintér Tibor, akinek irányítása alatt a Sótony, Nyőgér és Bejcgyertyános területén működő gazdaság kimagasló eredményeket tudott felmutatni, s aki anyagiakkal és tevőlegesen is segítette a településeket.

Ezek is érdekelhetik