Hírek

2013.10.06. 15:58

Ritka madarak átutazóban

A Magyar Madártani Egyesület idén is meghirdette az európai madármegfigyelő napokat október első hétvégéjére.

Némethy Mária

Ehhez most is csatlakozott az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága. Kőszegnél 40 fő vett részt a madármegfigyelésen.

A madármegyfigyelő napok európai szintű információgyűjtést tesznek lehetővé az őszi madárvonulásról. Emellett sokakat csábít ki a szabadba. A madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1992-ben a kezdeményezést, azóta minden évben több tucat ország több 10 ezer madár- és természetkedvelő vesz részt rajta.

Az akció egyben verseny is az európai államok között. A játékban a helyszínek, a résztvevők és a látott madarak száma alapján értékelik a részt vevő országokat. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága a Kőszeg és Lukácsháza között elterülő Abért-tóhoz szervezett madármegfigyelést vasárnap délelőttre. A szomorkás időjárás ellenére majdnem 40 résztvevője volt. Családok érkeztek, s különösen a gyerekek nagyon érdeklődők voltak, szívesen néztek bele a hatalmas távcsövekbe, a négy spektívbe, így közelről láthatták azokat a ritka madarakat, amelyekre a nemzeti parkosok felhívták figyelmüket.

 


A lukácsházi Abért-tónál közel negyven fő vett részt a hétvégére meghirdetett madármegfigyelésen (Fotó: Ohr Tibor)

 

Egy kedves kisfiúnak különösen a jégmadár nyerte meg tetszését égszínkék hátával, vöröses mellényével. Láthatta, amint kamikázeként zuhant a víz felé, ahonnan a következő pillanatban már egy kis hallal a csőrében emelkedett felfelé. Dr. Németh Csaba, a nemzeti park osztályvezetője egy másik madárra, a havasi partfutóra hívta fel a figyelmet: – Ez igazi ritkaság errefelé. Skandináviában fészkel, a Földközi-tengernél telel, itt átutazóban van. De ritka a sárszalonka is. Ez alapvetően rejtőzködő madár, kivételes alkalom, hogy láthatjuk. Jellegzetes, hosszú csőréről ismerhető fel.

Erre nagy szüksége van, mert iszapban keresi táplálékát.A természetvédelmi szakemberek tegnap délelőtt 33 féle madárfaj előfordulását jegyezték fel az Abért-tavaknál. Köztük volt még néhány megkésett füsti fecske is. Az ország sok pontján végzett megfigyelések eredményeit a madártani egyesületnek jelentették be, onnan továbbítják a nemzetközi koordinációs központba, aminek évről-évre más ország ad otthont.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!