Hírek

2013.11.10. 18:30

Szent Márton díjátadó gála volt

Szombathely - Szombaton szakmai és életmű elismeréseket vehettek át az arra érdemesek a Szent Márton-napi díjátadó gálán a Bartók Teremben.

Némethy Mária

Itt együtt az összes díjazott, középen a díszpolgárságot kapott Cholnoky Péter professzor áll (Fotó: Cseh Gábor)

A Capella Savaria egy Vivaldi művet adott elő, ezzel kezdődött szombaton a Szent Márton díjátadó gála.

Dr. Puskás Tivadar polgármester nyitotta azt meg, köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Kaufbeuren és Vajdahunyad testvérvárosi küldöttségeit, majd Szent Márton életéről beszélt. Arról, hogy a város szülöttéről legendák, himnuszok íródtak, tiszteletére kápolnákat, templomokat emeltek, s Európában ma négyezer zarándokhelye van. Beszélt arról, hogy 2016-ban Szombathely méltón igyekszik megünnepelni születése 1700. esztendejét, majd szólt arról, hogy azok is Szent Márton szellemiségének követői, akiknek életük munkáját ma jutalmazza a város.

Elsőként az Ifjúságért-díjat adta át a polgármester, ezt az idén Kiss Andrea , az AGORA Gyermekek Háza szakági vezetője kapta, a Gothard Jenő-díjat prof. dr. Jankovics István csillagász, aki nyugdíjazásáig az ELTE Gothard Asztrofizikai Obeszervatóriumot vezette, a Hefele-díjat pedig Szabóné Fülöp Ida, ő 1967 óta a város építőiparának aktív résztvevője, a Brenner-díjat Katona László, a VASIVÍZ ZRt. ágazati főmérnöke vehette át, az Éhen Gyula-díjat az idén Michael Reinig, az LuK igazgatója kapta, a Szombathely Közbiztonságáért-díjat Bognár András tűzoltó őrnagy a készenléti állomány irányítója, Az Év Civil Szervezete Szombathely Város Fúvószenekar lett, mert szinte állandó szereplője a városi és állami ünnepségeknek, résztvevője a Savaria Karneválnak.. A Horváth Boldizsár-díj I- fokozatát Halászné dr. Józsa Erika, II. fokozatát Sütő Gabriella és Németh László vehette át, mindannyian a polgármesteri hivatalban dolgoznak.

Ezután következett az életmű díjak ünnepélyes átadása.

Szombathely Sportjáért díjat kapott Gerencsér Tibor , aki folyamatosan részt vesz a sportágak szakágvezetői által szervezett, több ezer embert megmozgató rendezvényeken, segíti, koordinálja a munkát. Nevéhez fűződik a nagy sikerű Szilveszter Kupa Labdarúgó Torna elindítása, 1990 óta tagja a megyei labdarúgó szövetségnek, 10 éven át főtitkára is volt. Szocilis Munkáért kapott életmű díjat dr. Takács Magdolna Mária, akinek neve összefonódott a Szombathelyen folyó szociális felsőoktatással, a szociális munkás képzés elindításával. 2000-től a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Tanácsának a tagja, több bizottság elnöke. Pro Sanitate Savariae életmű-díjat kapott dr. Gagyi Dénesné szakgyógyszerész, aki 1975 óta dolgozik a Markusovszky kórházban, vezeti mindkét gyógyszertári egységet és az intézményi osztályos gyógyszergazdálkodást és ellátást. Pedagógus Életmű-díjat vehetett át Böcskei Imre középiskola tanár, aki a Hevesiban, a mai Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskolában tanít, igazgatóként 1993-tól 20 éven át dolgozott. Szombathely Kultúrájáért Életmű-díjat vehetett át Pallósiné dr. Toldi Márta, aki 40 éve dolgozik könyvtárosként a Berzsenyi könyvtárban, 20 éve vezeti azt, s több jelentős szakmai újítás fűződik a nevéhez.

A gálára nagyon szép műsort állítottak össze a szervezők. Megemlékeztek az augusztusban elhunyt Vukán Györgyről is. A gálát Balázs Fecó fellépése zárta.

 



 

Ezek is érdekelhetik