Hírek

2014.04.03. 14:20

Falugondnokok: A környezetvédelemre helyezték a hangsúlyt

Szalafő - Környezettudatos tevékenységek végzése és terjesztése címmel szakmai találkozót tartottak a faluházban a napokban.

Bajdó Bettina

Szakmai programra várták múlt hét pénteken és szombaton a falugondnoki hálózat tagjait. A programon a környezetvédelmet és tudatosságot helyezték fókuszba. A pénteki nap szakmai előadásokkal kezdődött. A falugondnoki hálózat helyzetéről Serafin József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) főosztályvezető helyettese, s Horváth–Takács Bernadett, a falugondnoki hálózat EMMI szakmai referense beszélt. Szó volt a nemzeti parkok és környeztünk védendő értékeiről, a globális problémákról, s az ökologikus gondolkodásról is. Délután kötetlenebb programon vehettek részt az érdeklődők: tanösvényt látogattak Havas Márta erdőmérnök vezetésével, de filmvetítés, beszélgetés is volt. Szombat délelőtt a környezettudatos tevékenységek, a közösségépítés került középpontba, délután pedig kirándulást lehetett tenni a környéken.

Nemcsak szakmai előadásokon vettek részt, hanem kirándultak is az Őrségben az érdeklődők. Fotó: Havas Márta

Kozma Judit, a Falugondnokok Vas és Győr–Moson–Sopron Megyei Egyesületének ügyvezető társelnöke elmondta, hogy a falugondnoki program résztvevői az ország több megyéjéből jöttek: Borsod, Szabolcs–Szatmár–Bereg, Békés, Csongrád, Bács–Kiskun, Nógrád, Baranya, Veszprém Zala, Vas és Győr–Moson–Sopron megyékből a falugondnoki egyesületek nevében, valamint az ország közel 1500 kistelepülésének falugondnoki képviseletében érkeztek érdeklődők. A program során sok értékes információt szereztek, s az volt a véleményük, nagyobb nyilvánosságra lenne szükségük ahhoz, hogy többet tudjanak róluk és a tevékenységükről. A program nemcsak a szakmának szólt, a „Czinka Panna – Vidékfejlesztő Roma Fiatalok" ösztöndíjprogram során itt vendégeskedő fiatalok szombaton délután a falugondnoki hálózat működését is megismerhették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!