Hírek

2014.10.06. 11:10

Mi lesz a kis falvakkal? - Tájékozódnak a civilek

Hegyhát - Tavaly óta kiemelt figyelemmel kíséri a vasi kistelepülések sorsát a szombathelyi Éhen Gyula Kör. Akkor az őrségi falvakról tartottak fórumot, az elmúlt vasárnap pedig a hegyháti kisközségek voltak soron.

Munkatársunktól

A civil szervezet  aggódik a vasi falvak jövőjéért, és a maga módján megpróbál segíteni.

- Ennek egyik módja, hogy a helyszínen, minden kötöttség nélkül találkozunk civil vagy önkormányzati vezetőkkel, majd felkeresünk egy-egy családot, hogy valós képet nyerjünk életükről - mondta el a kör egyik tagja, dr. Nagy Márta.

Jó hangulatban a Hegyháton, a mihályfai pincénél. Balról:  Szabó József és neje, Ravilja, valamint  Márton Lászlóné,  Gizike  és dr. Nagy Márta

Az elmúlt vasárnap a vasvári Nagy Gáspár Művelődési Központban indult a program, ahol Gergye Rezső igazgató, valamint a Vasvári Népfőiskola titkára, Baranyai Gábor tájékoztatott. Az igazgató a nagymákfai példát hozta fel a kis falvak túlélésére.

- Van ott, pontosabban volt ott egy öreg tölgy, annak árnyékában szerveződött meg az a kultúrközösség, amely megállította a falu hanyatlását - idézte fel a Golghelóghi címszóval ismertté vált történetet Gergye Rezső. - A lényeg,  hogy  beindult egy olyan folyamat, amelyet talán szellemi újrahasznosításnak nevezhetnénk. Lett diák- és néptánctábor, erdei iskola, falunap, színjátszó összejövetel. A civil kenyér sokszor keserű, de ha az ember látja, hogy van értelme a munkának, nem tudja abba hagyni.

Koccintás a kancsóval, Márton gazda borával

Baranyai Gábor a népfőiskola programjait idézte meg, köztük a vallási ünnepek szervezését, a történelmi tradíciók megtartását és ápolását.  Elhangzott: Vasvár említésekor 15 ezer emberre, vagyis a Hegyhátra kell gondolni, hiszen a város és tájéka szorosan összetartozik.

- A tölgyfa sajnos meghalt, de még azt is méltósággal tette. Egy csendes szombaton, balesetet nem okozva dőlt ki. Azok, akik alatta ültek, megemlékeztek róla, ez is hagyománnyá lehet - hangzott el.

Séta a szőlőhegyen. Középen dr. Nagy Márta,  az Éhen Gyula Kör  tagja

Ezt követően a győrvári kuruc emlékművet koszorúzták meg a kör tagjai, majd Birkás István fogadta őket a "pálinka művekben". Az üzemlátogatáson kifejtette, hogy egy ilyen létesítmény azon túl, hogy munkát ad, turisztikai ponttá is lehet. Ezen kívül újjáéleszti és -serkenti a gyümölcstermelési kultúrát, elősegítve a a családi gazdaságok erősödését.

Ez utóbbit is  tanulmányozták a kör tagjai Petőmihályfán, Márton László portáján. A férfi családjával jószágokat tart, zöldséget és gyümölcsöt termel, önellátásra törekedik.

Civil fórum a vasvári művelődési központban. Jobbra Baranyai Gábor, a Vasvári Népfőiskola titkára

-  A kis falvak igazi esélye a helyi termékek előállítása, forgalmazása. Ezáltal erősödik az adott falu gazdasága, egészségesebb lesz a táplálkozás - mondta a gazda, majd bemutatta gazdaságát, közte a mangalica állományát. Ezután a falu széli dobra, a pincesorhoz invitálta vendégeit, ahol a hegy leve mutatta meg magát. - Ez is saját termék, bár sok munka van vele - koccintott vendégeivel. A közös ebéd után Kozma Gábor, a kör vezetője összegezte a szakmai nap tapasztalatait. Kijelentve: a  Márton család példája azt mutatja, hogy keményen dolgozni kell mind a napi megélhetésért, mind egy elfogadható életszínvonalért  a Hegyháton.

-  Mi civilek abban segíthetünk, hogy felhívjuk a közfigyelmet a kis falvak sorsára. Aztán az  önkormányzatoknál a  tervekről tájékozódunk, biztatjuk őket. Úgy tűnik, nincs igazi és átfogó stratégia még a kis falvakkal kapcsolatban, bár kétségkívül akadnak biztató törekvések. De azt is látni kell, hogy egy falu intézmények nélkül, napi gondokkal küszködve nem haladhat előre. Pedig ez a világ nagyon is megérdemelné a támogatást.

Vasváron Gergye Rezső  igazgató tájékoztatta a kör tagjait. Fotó: A szerző

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!