Hírek

2014.11.11. 13:50

25 éve írta a Vas Népe: A lehetőségek háza

Szombathely - Az Oladi Művelődési és Oktatási Központ épületkolosszusát 360 millió forintért emelték a préri közepére, a miniegér neoegyiptomi stílusra emlékeztető Aranypatak vendéglővel szemben.

Kelemen Attila

Csak a homlokzati része kétszáz méternyi, három bejárata ma már kövezett, előtere parkosított, mögötte munkagépek egyengetik a terepet a nagystílű sportkombináthoz. Az épület két vége egy-egy, 16-16 tantermes iskolát foglal magában, a középső részét a közművelődésnek szánták. A szakmunkásképzőben már négy éve oktatnak, többféle iskolatípusban több, mint ezerötszáz fiatalt.

A szakiskolások szüneti zsibongása.

Az igazgató dr. Padányi Zsolt. Az általános iskola Simon Ivánné igazgatásával, 640 tanulóval szeptemberben költözött be. A közművelődési szféra – igazgatója Pezenhoffer Richárd – most „járatják" be. Négy rendezvényük – Tompa László Tamási estje, Muzsay András műsora, a szombathelyi szimfonikusok iskolai koncertje, s Dévényi Tibor – Eszményi Viktória Három kívánsága – közül az utóbbi kettő vonzott igazán tömeget. November 14-én Vértes Éva újságírót várják, 24-én irodalmi előadással a Kun házaspárt, decemberre Kiss Ildikó Széchenyi-estjét tervezik. Mindezeket nem csak a fiataloknak, hanem a lakótelepnek, a környéknek is szánva. Az épület komplexitása tehát adott: egy fedél alatt él az oktatás és a közművelődés, egymáshoz csiszolódásuk a jövő feladata.

Az Oladi Nevelési és Oktatási Központ látható építési munkálatok során. Fotó: VN-Archív

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!